Eltemették László atyát

Budapest |

<p>Utolsó útjára kísérték a fővárosi gazdagréti Szent Angyalok templomában Lipp László katolikus plébánost, aki közéleti szereplésével vált országosan ismertté.</p>

Az Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök által vezetett gyászszertartáson több százan vettek részt, sokan a templomon kívül hallgatták a búcsúztató ceremóniát, a templomhoz vezető úton pedig polgárőrök irányították a forgalmat.

Búcsúbeszédében Molnár Gyula, a főváros XI. kerületének szocialista polgármestere rámutatott arra, hogy a hosszan tartó betegség után elhunyt Lipp László építtette fel a gazdagréti Szent Angyalok templomát. Ezzel, és többi cselekedeteivel a plébános "mindenkinek megmutatta a maga útját", bátorítva a híveket, hogy "ne féljünk megtenni azt, amit meg kell tenni" - fogalmazott.

Rockenbauer Zoltán volt fideszes politikus, a helyi egyházközség tagja arról beszélt, hogy "a fekete gyász óráit éljük, pedig hozzá a ragyogás illik, mert László atya hite fénylett és bevilágított mindent." Hatéves kora óta papnak készült, mert "tudta, hogy a hit maga az élet". Plébános korában "reménytelennek tetsző dolgokat fordított reménnyé, valósággá", s a templom mellé sportpályát, szeretetotthont, kulturális központot létesített, ugyanakkor "hagyott itt feladatot bőven, ami a hívők közösségének épülésére szolgálhat" - mondta.

Springer Miklós, az FTC elnökségi tagja búcsúbeszédében hangsúlyozta: Lipp László mindig mindenkivel megtalálta a közös hangot, és "nem ismerte azt a szót, hogy lehetetlen". Rendszeresen szurkolt az FTC-nek, a futballistáknak lelkésze volt, a klub megmentése érdekében pedig alapítványt szervezett és internetes blogot szerkesztett. "A testkultúrának modern apostola volt", ő hozta létre a katolikus fociválogatottat is, ami többször összemérte erejét a Fradi öregfiúk csapatával - közölte.

Testvére, Lipp Csaba beszédében kiemelte: László atya "a nagy átlagnál sokkal jobb pap és testvér volt", majd hozzátette: "légy te csak ott is olyan agilis és rámenős a túlvilágon, mint amilyen itt a Földön voltál". A papok éve kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy "okosan kell őket szeretni", az olyan papokat, mint amilyen bátyja is volt, aki példát mutatott abban, "hogyan kell Istent szeretni".

A temetésen részt vett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Rétvári Bence, a KDNP XI. kerületi parlamenti képviselője, Platthy Iván, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi, az egyházi ügyeket vezető címzetes államtitkára és Nemcsák Károly színművész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?