Eltemették Juliannát

Delft. Kilencezer katona állt sorfalat tegnap Julianna holland anyakirálynő utolsó, 13 kilométer hosszú útján, amely a hágai Noordeinde-palotától a delfti Nieuwe Kerkig, vagyis Új Templomig tartott.
A március 24-én, hosszú betegség után, 94 éves korában elhunyt volt királynőt lóvontatású, XIX.

Delft. Kilencezer katona állt sorfalat tegnap Julianna holland anyakirálynő utolsó, 13 kilométer hosszú útján, amely a hágai Noordeinde-palotától a delfti Nieuwe Kerkig, vagyis Új Templomig tartott.

A március 24-én, hosszú betegség után, 94 éves korában elhunyt volt királynőt lóvontatású, XIX. századi díszes halottaskocsin vitték, és a templom alatt lévő négyszáz éves királyi kriptában helyezték örök nyugalomra. A gyászmenetet több ezer ember némán kísérte figyelemmel. A temetésen jelen voltak 15 külföldi uralkodóház képviselői.

Julianna 1948-tól 1980-ig uralkodott. „Sok jót tett, különösen közvetlenül a háború utáni idő-szakban” – jelentette ki a 78 éves Daniel de Vries, aki Indonéziában élt, amikor a királynő 1949-ben aláírta az ázsiai ország függetlenségéről szóló okmányt a 340 évi gyarmati uralom után. Julianna volt az erő jelképe a holland nép számára, amikor a II. világháború és a náci megszállás alóli felszabadulás után újjá kellett építeni az országot – tette hozzá. Lehetőségeihez mérten hivalkodásmentes életet élt, amivel elnyerte alattvalói tiszteletét és szeretetét. A „kerékpáros királynő” gyakran látogatta az idősotthonokat, és azt mondta, ha közönséges halandónak született volna, szociális munkás lett volna. 1980-ban mondott le a trónról lánya, Beatrix javára. Betegsége hosszú évek óta megakadályozta abban, hogy a nyilvánosság elé álljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?