Elsős van a családban – 2. rész

Ahhoz, hogy a gyermek tudjon matematikai műveleteket elvégezni, szükséges, hogy kialakuljon a számfogalomrendszere. Hogy tudjon elvonatkoztatni. Ha azt a szót hallja, hogy „három”, akkor az lehet három alma, három pálcika vagy pötty, de három kiscica is! Vagyis mennyiségileg az öt ház ugyanannyi mint az öt kiscica.

Nekünk, felnőtteknek

ez nem okoz gondot, de a gyermeknél viszonylag hosszú időszaknak kell eltelnie, amíg e gondolkodás kialakul nála. E folyamatot segíti elő, hogy a számfogalom kialakulásához különböző segédeszközöket – pálcikákat, korongokat, dominókat, számkártyákat, golyókat – kap fogódzóul. Sőt, az ujjai vannak leggyakrabban kézközelben!

Az év folyamán akadnak időszakok, amikor minden halad a maga kerékvágásában, nincsenek problémák, máskor meg a gyermek – érthetetlen módon – hibát hibára halmoz. Ilyenkor vegyük fel a kapcsolatot a tanítójával, nehogy másféle módszerrel közelítsünk a megoldás nyitjához, mert a kisgyermeknél az, ami néhány év múlva majd természetes lesz számára, tudniillik, hogy ugyanahhoz az eredményhez több út, több eljárásmód is vezethet – zavartságot idéz elő benne.

A legtöbb gond

a számok bontásakor, a tízes számrendszer átlépésekor, a szöveges feladatok megoldásakor jelentkezik, sok esetben ilyenkor csak a művelet megkezdésekor kell impulzust (egy szót, egy mondatot, egy biztató mosolyt) adnunk a gyereknek. Nagy szerepet kap itt is a játék. Engedjük, hogy írhassa a számokat – akár az ajtóra ragasztott csomagolópapírra, az asztalra terített celofánra – filctollal. Ez könynyen lemosható. Legyen ő a tanító, szabjon nekünk feladatokat, amelyeket mi lassan, vontatottan végezzünk el, elegendő időt adva a „tanító néninek, bácsinak” munkánk menetének, helyességének követésére. A játék kedvéért néha tévedhetünk is!

A több-kevesebb fogalmának gyakorlására jó játék, ha egymásnak hátat fordítva, tetszőleges számú korongot (pálcikát, golyót, kártyát) teszünk az asztalra. Amikor visszafordulunk, meglátva a másikét, meg kell mondani, melyik halom a több. Sőt, ki kell tennie az előre kinyírt, elkészített „kisebb – nagyobb” jelet (<, >), vagy az egyenlőségjelet ( = ).

Ugyanezt gyakorolhatjuk két dobókockával is. A pohárból való kiöntést követően sokféle műveletet rögzíttethetünk: összeadható a két dobott szám?; kivonható-e az egyik a másikból?; mennyi kell az egyikhez, hogy azonos értékű legyen a másikkal?; mennyi kell az egyikhez s mennyi a másikhoz, hogy mindkettő tíz legyen... stb.

A tízes átlépésének

gyakorlásakor, a számok bontásának elsajátításakor is használhatjuk a társasjátékok dobókockáit. Egy rajzlapra írjuk fel azt a számot, amelynek bontását már tanulták, pl. a 12-t. Gurít a szülő, s kis gondolkodást követően megmondja: hány pötty hiányzik a dobókockáról, hogy tizenkettő legyen. Aztán a gyermek következik. Kezdetben engedélyezhetjük neki, hogy segítségül egy papírra felrajzolja a hiányzó pöttyöket. Ezáltal rögződik benne a szám képe s a mennyiség, a pöttyök száma is.

Számos, rengeteg ilyen játékos módszer létezik, amelyek nem igényelnek ördöngösséget: csupán egy pici fantáziára van szükség. Például kiöntünk egy zacskó cukorkát, megszámoljuk: tizenhárom szemet tartalmaz. Ha én elfogyasztok belőle négyet, neked mennyi marad? Mennyit fogyaszthatsz el, hogy apának is maradjon öt? Mennyi marad egyik napról a másikra, ha naponta kettőt kapsz be? És még variálhatnánk a végtelenségig, nagyon ügyeljünk azonban arra, hogy a játékok közül mindig azt válasszuk, amely az iskolai munka gyakorlásához, rögzítéséhez szükséges.

A szöveges feladatok

megoldásakor a kívánt műveletek elvégzéséhez szükség van a szövegértésen kívül a képzelőerőre és a logikus gondolkodásra is. És ez egy hétéves gyermek számára nem egyszerű feladat. Nem mást kell ugyanis tennie, mint a mondat tartalmát a matematika nyelvére lefordítani. A magabiztosság érzésének kialakulása érdekében ajánlott, hogy néhány alkalommal leüljünk gyermekünk mellé, s feltett kérdéseink segítségével vezessük rá: mindig a szöveg tartalma az irányadó! („Az a mennyiség, amit keresünk, több lesz, nagyobb, vagy pedig csökkenni fog?... Ebben az esetben milyen műveletet alkalmazunk? Olvasd újra a kérdő mondatot! Mi tehát a felelet?” A segítségnyújtást, a tanácsadást sohase tálaljuk úgy, hogy kijelentő mondatokat alkalmazunk, vagy ne adj’isten!, tollba mondjuk az elvégzendő teendőket!

A gyerek értelmi szintjének

fejlődésével párhuzamosan, természetesen emeljük a feladatok nehézségi fokát is. Nagyon hasznosak az olyan típusú feladatok, amelyek segítik a művelet felismerését (összeadást vagy kivonást kell-e alkalmazni?), ugyanakkor a logikus gondolkodást is serkentik. Például: „Gondoltam egy számra, hozzáadtam hármat, kilencet kaptam. Melyik számra gondoltam?”

A gyermeki logikát jól fejlesztik a találós kérdések is. Szórakozásként alkalomadtán tegyünk fel néhányat emlékezetből, de nem szégyen, ha könyvből olvassuk – ennek is van nevelői jellege. Meglátjuk, gyermekünk mennyire élvezi, és sok esetben hasznos időtöltés, agyfényesítőként hat majd számunkra is.

Gyakorta elhangzik, hogy a számoló- és számítógépek világában nem jelent hátrányt, ha valaki nem tud fejben igazán jól számolni, vagy hogy a számtani műveletekben való otthonos mozgás mára nem feltétlenül szükséges. Az ilyen nézeteket vallókra rácáfol a mindennapi élet gyakorlata – hamarabb, mint gondolnák.

(Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával)