Elsős van a családban – 1. rész

Az olvasás elsajátítása tulajdonképpen nem más, mint egy jelrendszer szabályainak megértése. A betűk valójában jelek, a hangok írott formái. Anyanyelvünk ábécéje 44 betűt tartalmaz; ennyi jel felismerése, hangoztatása, összeolvasása, az olvasott szó értelmezése nem könnyű feladat. Sok-sok gyakorlás szükséges hozzá.

Az értő olvasás fontossága

Az iskolában elsajátítandó ismeretek közül az olvasástanítást kiemelt fontossággal kezeljük: szülő s pedagógus egyaránt. Az, hogy milyen szinten sajátítja el a gyermek az olvasás művészetét, előrevetíti a későbbi évek kitűnő, jó vagy kevésbé elfogadható tanulmányi eredményeit. A nyűglődve, küszködve olvasó gyermek ugyanis eleve ellenszenvet táplál az olvasással szemben. S ne feledjük: ha az első két évben nem tapasztalja meg az olvasás nyújtotta ismeretszerzés örömét, akkor később mindez hatványozottan csapódik vissza, bumerángként. Az értő olvasás szintjére el nem jutott gyermeknek a felső tagozaton, különösen a sok olvasást igénylő tantárgyak – a történelem, az irodalom, a földrajz, a természetrajz – tananyagának elsajátítása áthidalhatatlan nehézségeket okoz majd, hiszen képtelenné válik az ismeretszerzés önálló formáját gyakorolni. Arról nem is szólva, hogy az a gyermek, aki olvasási nehézségekkel küszködik, soha nem ízlelheti meg a szabadidő eltöltésének hasznos, talán leghasznosabb módját: ezáltal saját érdeklődési körét, kíváncsiságát sem lesz képes kielégíteni.

Ne várjunk csodákat

A szülő az első évfolyamban ne várjon csodákat! Az első osztálynak nem feladata (nem lehet feladata!) az értő olvasás elsajátíttatása. Itt az alapok lerakása történik meg – s ez alapozásból kell, illő kivennie a részét. De nem hatalmi szóval! Az olvasás megszerettetése erőszakkal nem megy. Idő és türelem vezet(het) bennünket a várt eredményhez. Nem az a megoldás, ha sokat, hosszú szövegeket olvastatunk a gyermekkel. Nem baj, ha lassabban olvas, csak tanulja meg biztonságosan felismerni a betűket. És szerezzen jártasságot a betűk összeolvasásában. E kettős cél (a betűfelismerés és az összeolvasás jártassága) kialakításához, eléréséhez szükséges a szülői segítség.

Néhány jó tanács

Nagyban megkönnyíthetjük a kisiskolás nem könnyű munkáját, ha szem előtt tartjuk az alábbiakat:

A házi feladatot mindig együtt olvassuk el. És többször.

A gyermek soha ne menjen felkészületlenül, gyakorlás nélkül iskolába.

Csak akkor üljünk gyermekünk mellé, amikor nincs más teendőnk, amikor nem vagyunk feszültek, idegesek.

Ne ugráljunk fel állandóan mellőle, hogy közben más jellegű munkánk is fogyjon.

Egymással szemben ülve olvassunk. A szöveg alatt vagy felett húzzuk a ceruzánkat – ez a gyermeknek az olvasás tempóját diktálja. (A ceruza mozgása legyen egyenletes, vagyis azonos tempójú.)

Az olvasás gyakorlásához nyugodt környezetre van szükség: ne legyen bekapcsolva se rádió, se tévé. Ne legyen rajtunk kívül senki más a helyiségben.

Figyeljünk a gyermekre, ne járkáljunk körülötte. Ha már egyedül olvassa a többször gyakorolt szöveget, akkor is tartózkodjunk mellette.

Ha azt tapasztaljuk, hogy összeolvasási nehézségei vannak, akkor azt gyakoroltassuk: két-három betűs szavakat olvastassunk.

Várjunk türelemmel, amíg kibetűzi, kiolvassa a szavakat.

Csak akkor térjünk rá a szövegolvasás gyakorlására, ha az összeolvasási nehézségek megszűnnek. (Ezt természetesen az osztálytanítóval is meg kell beszélni: azonos hullámhosszon kell cselekedni a gyermek mielőbbi felzárkózása érdekében.)

Előfordulhat, hogy a feladott olvasmány túl hosszúnak bizonyul a gyermek számára. Ilyen esetben jelöljünk ki egy rövidebb szakaszt a szövegből, s azt gyakoroltassuk odahaza. Természetesen ezt, miheztartás végett tudassuk a pedagógussal – szóban vagy írásban.

Ne korholjuk a gyermeket, ha visszatér a betűzésre, hanem buzdítsuk az azonnali összeolvasásra.

Ne takarékoskodjunk a biztató szavakkal. „Nem is hittem volna, hogy ilyen ügyes vagy. Már majdnem folyamatosan olvasol.”

De ne is hazudjunk: az akadozó olvasást ne dicsérjük agyon. „Sokkal jobb, mint az előbb, de én a te helyedben még egyszer (kétszer) elolvasnám...” Sok gyerek a biztatás hatására szárnyakat kap, s újult erővel fog neki e fáradságos feladatnak.

Soha ne szidjuk, ne tegyünk negatív megjegyzéseket olvasására! „Normális gyerek már emlékezetből fújná, amit te még ötödször sem tudsz elolvasni!” Az ilyen s a még durvább kijelentések, a hangos beszéd még inkább elbizonytalanítja őt, s az újabb próbálkozás alkalmával még több hibát vét.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek nagyon elfáradt, akkor iktassunk be egy kis pihenőt. Hagyjuk, hogy dőljön végig a heverőn, hallgasson egy kis zenét, esetleg beszélgessünk vele teljesen más témáról. Időtelve, mosolyogva, biztató tekintettel serkentsük őt az utolsó nekirugaszkodásra.

Iskoláink különböző olvasástanítási módszert alkalmaznak. Ha gyermekünk nem szótagoló módszerrel tanul, akkor ne követeljük meg tőle a szótagolást, hiszen neki arról nincs ismerete.

Mindennap szakítsunk 15-25 percet elsős gyermekünk olvasásának meghallgatására. Ne feledjük: a betű-összekapcsolás, -összeolvasás logikáját megérteni nem egyszerű dolog!

Ha a felsoroltak elvégzésére, vagyis gyermekünkre semmiképpen sem tudunk negyed-, félórányi időt szakítani, akkor kérjünk meg valakit, aki megteszi ezt helyettünk. De semmiképpen se hagyjuk őt magára.

Példa, példa, példa

Motiváló hatást jelent az olvasás elsajátítására, ha a családban a gyermek példát lát a könyvek használatára, ha a szüleitől a könyvek, a folyóiratok szeretetét látja, ha az olvasás jelentőségét tapasztalja. Figyelmeztessük őt, hogy a könyv érték, sem összefirkálni, sem lapjait kitépni nem szabad. Az ajándékba kapott könyvek nézegetése, lapozgatása, apa, anya szakmai jellegű könyvei, még a szakácskönyv is motiváló hatású: tudatosodik benne, hogy az írott, nyomtatott szó tudás, az eddig el nem sajátított ismeretek tárháza.

(Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával)