Elon Musk TruthGPT néven akar létrehozni mesterséges intelligenciát

ChatGPT

Elon Musk amerikai nagyvállalkozó a mesterséges intelligenciának (MI) az emberiségre gyakorolt veszélyeire hívta fel a figyelmet, és bejelentette, hogy a szerinte baloldali-liberális irányban elfogult ChatGPT nevű online program alternatívájaként létrehozza saját MI-platformját.

A Twitter és a Tesla milliárdos tulajdonosa és vezetője Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetőjének hétfő esti műsorában kifejtette: a TruthGPT névre keresztelt alternatív mesterséges intelligencia „minden eszközével az igazság megismerésére és a világegyetem természetének megértésére törekeszik majd”.

Musk kiinduló gondolata szerint az emberiség megértésre törekvő MI kevésbé valószínű, hogy az emberek elpusztítására törekedne. A milliárdos hangsúlyozta, hogy aggódik amiatt, hogy a ChatGPT-t „arra tanítják, hogy politikailag korrekt legyen”.

Az interjúban Musk aláhúzta a mesterséges intelligencia szabályozásának fontosságát, hozzátéve, hogy „nagy rajongója” az MI-platformoknak, de szerinte veszélyesebbek, mint az autók vagy a rakéták, mert megvan bennük a képesség az emberiség elpusztítására.

Mindeközben egy nevadai cégbírósági bejegyzés szerint Musk X.AI néven új vállalatot alapított. Az illetékes nevadai hatóság hivatali honlapja szerint az X.AI-t március 9-én alapították, a vállalat igazgatói posztját Musk tölti be, a cég titkára pedig Jared Birchall, aki Musk egyik legközelebbi tanácsadója.

Elon Musk évek óta markáns véleményt fogalmaz meg a mesterséges intelligencia fejlődésével kapcsolatban, és véleménye szerint más technológiai nagyvállalatok vezetői, mint Mark Zuckerberg és Bill Gates csak „korlátozott” tudással rendelkeznek ezen a területen.

Musk már a megalapításakor befektetett a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI nevű start-up vállalkozásba, és a nonprofit MI kutatólaboratórium 2015-ös megalapításakor a vállalat igazgatótanácsának társelnöke lett. Három év múlva, 2018 elején azonban lemondott a posztjáról.

„Én találtam ki a nevet és a koncepciót” – szögezte le Musk az interjúban, hozzátéve, hogy az OpenAI ma már a Microsofttal szoros együttműködésben végzi tevékenységét, de már nem nonprofit, hanem piaci alapon.

A milliárdos az interjúban röviden kitért az OpenAI cégtől történt 2019-es távozására is. Szerinte a Teslánál zajló mérnöki fejlesztési problémákra kellett összpontosítania, de elismerte, hogy a távozásában szerepe volt az OpenAI vezetői és a közte lévő véleménykülönbségeknek is.

„A Tesla és az OpenAI részben ugyanazon embereket igyekezett felvenni. Én pedig nem értettem egyet néhány dologgal, amit az OpenAI vezetése akart” – írta Musk egy korábbi Twitter-üzenetében, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?