Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége – helyi idő szerint – csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását – írta a The Guardian online kiadása pénteken.
Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken
![Elon Musk](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Elon%20Musk%205%20Things%20To%20Know732081.jpg.jpg?itok=jgyPodoB)
Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is tesztelni fogják. Ezekkel egyebek mellett a lebénult vagy látássérült embereken lehetne segíteni.
A 2016-ban alapított cég először 2022 elején kért engedélyt az embereken végezhető klinikai vizsgálatokra, de akkor az FDA még elutasította.
A gyógyszerhatóság több feltételt is szabott az engedélyezéshez, köztük a lítium akkumulátorral, az implantátum vezetékeivel, valamint az eszköz eltávolításának biztonságosságával kapcsolatban felmerült problémák megoldását.
Musk cége csütörtökön a Twitteren számolt be arról, hogy zöld utat kaptak a gyógyszerfelügyelettől. „Ez az FDA-val szorosan együttműködő Neuralink-csapat hihetetlen munkájának eredménye, olyan fontos első lépés, amely lehetővé teszi, hogy technológiánk egy napon sok emberen segíthessen” – fogalmaztak.
A cég hozzátette, hogy a klinikai vizsgálathoz „még nem indult el a résztvevők toborzása”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.