Elhunyt Joe Farman brit tudós, az ózonlyuk felfedezője

<p>Nyolcvankét éves korában meghalt Joe Farman brit tudós, Antarktisz-kutató, aki munkásságával segített azonosítani az ózonlyukat a Déli-sark felett.</p>

 

A cambridge-i kutató Brian Gardinerrel és Jon Shanklinnel írt közös tanulmányban 1985-ben jelentette be az ózonlyuk felfedezését 1985-ben a Nature tudományos folyóiratban - közölte a BBC hírszolgálata.    Felfedezésük vezetett el a montreali egyezmény aláírásához, ez a nemzetközi egyezmény szabályozta a CFC-gázok - halogénezett szénhidrogének - termelését a világon.    "Joe kiváló fizikus volt, munkássága megváltoztatta azt a módot, ahogy környezetet szemléljük. Az ózonlyuk felfedezése után bolygónk ügyeinek energetikus nagykövetévé vált" - hangoztatta Alan Rodger professzor, az Antarktisz tanulmányozását célzó brit program megbízott igazgatója.    Farman a Cambridge-i Egyetemen végezte tanulmányait, majd a Falkland-szigeteki tudományos kutatásokért felelős tisztviselőnek nevezték ki 1956-ban. 1969-ban vált e kutatások vezetőjévé az Edinburghi Egyetemen. 1976-ban lett a Cambridge-i Egyetemen működő déli-sarki kutatócsoport fizikai részlegének vezetője. Ekkortól szentelte figyelmét az Antarktisz fölötti ózonréteg alakulásának.     Az Antarktisz feletti ózonlyuk az 1980-as évek eleje óta alakul ki évről-évre. Az ózonréteg elvékonyodásáért nagyrészt az ember által előállított vegyületekből - CFC-gázokból - felszabaduló klór a felelős, amely hihetetlen gyorsasággal képes szétzúzni az ózonmolekulákat bizonyos körülmények között, és a folyamatban az alsó sztratoszféra hőmérséklete is meghatározó szerepet játszik. Az ózonréteg természetes védelmet nyújt a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzással szemben, amely bőrrákot okozhat és károsíthatja a növényzetet.     Az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdas mérései szerint tavaly az Antarktisz feletti ózonlyuk a második legkisebb kiterjedését érte el az elmúlt húsz évet tekintve. Szakemberek szerint az ózonréteg-károsító vegyületek gyártásának szabályozásáról szóló montreali egyezmény ellenére még legalább 2060-ig kell várni arra, hogy az Antarktisz feletti ózonréteg visszanyerje az 1980-as évek előtti állapotát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?