Elhunyt a lézer feltalálója

Nyolcvanöt éves korában egy manhattani kórházban elhunyt Gordon Gould, a XX.század egyik legnagyobb találmányának, a lézernek az atyja – közölte a feltaláló felesége.
Gould 1957-ben kezdett el dolgozni a lézertechnikán, amelynek elnevezése is tőle származik.

Nyolcvanöt éves korában egy manhattani kórházban elhunyt Gordon Gould, a XX.század egyik legnagyobb találmányának, a lézernek az atyja – közölte a feltaláló felesége.

Gould 1957-ben kezdett el dolgozni a lézertechnikán, amelynek elnevezése is tőle származik. A lézerrel kapcsolatos két legfontosabb találmányát ma már világszerte használják az áruházak pénztáraiban, illetve szemműtéteknél.

1957-ben a Columbia Egyetem fizika szakán végezte doktori tanulmányait. Kezdetben a Columbián tanító Charles Townes-hoz hasonlóan Gould is mikrohullámokkal kapcsolatos kutatásokat végzett, ezután fordult figyelme a fényhullámok felé. Félve a konkurenciától Gould 1958-ban félbehagyta tanulmányait, és idejét a lézer modelljének finomításával töltötte. Gordon Gould nemcsak találmányával, hanem az amerikai szabadalmi hatóságokkal vívott közel három évtizedes harcával is híressé vált. 1959-ben nyújtotta be először kérelmét, de végül csak 1977-ben jutott el szabadalmi jogának hivatalos elismeréséig, és az ezzel járó dollármilliókig. Addigra azonban Gould lézeres eljárásait már az élet számos területén (szkennerek, sebészet, hegesztés) használták. (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?