Elfogták a húsz éve körözött keresztapát

Róma |

<p>Elfogták húsz évig tartó körözés után vasárnap Olaszország második legjobban keresett szökevény bűnözőjét, Ernesto Fazzalarit, a &#39;ndrangheta calabriai bűnszervezet egyik főnökét - közölte az olasz rendőrség.</p>

Lorenzo Falferi, az olasz csendőrség ezredese szerint a dél-olaszországi Calabria tartomány Molochio nevű falujában került a bűnöző a hatóságok kezére.

Az elfogott maffiafőnököt Falferi a legveszélyesebb szökevényként írta le, a 'ndrangheta pedig - tette hozzá - a világ egyik leghatalmasabb bűnszervezetének számít.

A hatóságok szerint Fazzalari egy nő mellett aludt, amikor a rendőrség elfogta, és nem mutatott ellenállást letartóztatásakor.

Az olasz csendőrség ezredese elmondta: Fazzalarit két gyilkosság, emberölés kísérlete, zsarolás, bűnszervezetben való részvétel és más bűncselekmények miatt ítélték el korábban. A 46 éves férfi életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Az olasz hatóságok körözési listájának élén Matteo Messina Denaro, a szicíliai maffia, a Cosa Nostra főnöke szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?