Elefánt jött a világra pénteken reggel a prágai állatkertben – közölte Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója a Twitteren.
Elefánt született a prágai állatkertben
Az elefántbébi és anyja, az indiai származású Tamara egészségesek. A kis elefánt nemét egyelőre nem ismerik az állatkert dolgozói. Az igazgató szerint napokon belül várják, hogy a Janita nevű elefánt is megszüli utódját. A most született, illetve a rövidesen megszülető kis elefántnak egyaránt az Ankhor nevű elefánthím az apja.
Tamara és Janita 2016-ban szültek először, a két – ma már egytonnás – elefántborjú, Rudolf és Maximilián voltak az első elefántbébik , amelyek a prágai állatkertben fogantak.
Az 1931-ben megnyílt prágai állatkertben 1933 óta tartanak elefántokat. Az első, a prágai állatkertben megszületett elefánt, Sita 2013 februárjában látta meg a napvilágot. Anyja, Donna azonban 2012-ben már terhesen érkezett Prágába a rotterdami állatkertből.
Prágában jelenleg hét elefánt él. A csoport legidősebb tagja a Gulab nevű nőstény, aki 1966-ben került Prágába. Mindnyájan az Elefántok völgyében élnek, amelyet 2013-ban hozott létre az állatkert 500 millió koronás költséggel. Európában ez az egyik legnagyobb speciális elefántlakhely.
A prágai állatkertben jelenleg mintegy 670 fajta állat látható. Az állatkertet tavaly 1,5 millió látogató kereste fel, s a cseh főváros egyik legnépszerűbb idegenforgalmi nevezetessége.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.