Egyéjszakás kerítő voltam Közép-Szibériában

Közép-szibériai nagyváros a mongol határvidéken. Éjszaka egy óra. A külváros sötét mellékutcájába fekete luxuskocsi fordul be. Lámpáit és a motort lekapcsolva lassan gördül be a szállodaudvar bejárata elé. Csend... Eredetileg csak sétálni indultam, mivel képtelen voltam hozzászokni a hétórás időeltolódáshoz. Most azonban egy bokorban kukkolok egy fekete autót, amelyből még nem tudom, ki fog kiszállni.

A szálloda felől lépések zaja üti meg a fülemet. Egy középkorú férfi tűnik fel a sötétből. Hatalmas pocak, félig kopasz fej, amit a megmaradt hosszú hajszálaival próbál meg eltakarni. A kocsiból egy magas, kiborotvált fejű, bőrdzsekis férfi ugrik elő. Kezet fognak, az idősebbik suttogva kérdez valamit. Kifelé – ordítja a fiatal, és a kocsi felé int. Nyílnak az ajtók, sorban szállnak ki a rövidszoknyás lányok. Öten vannak.

ÉJFÉLI LÁNYVÁSÁR

Felsorakoznak a kocsi mellé. Az idős férfi lassan, mindent gondosan végigmérve halad el előttük. Némelyiknek megfogdossa a combját, az egyikkel felhúzatja a blúzát, mivel kíváncsi a melleire. Végül is mellette dönt. Hosszú, szőke haj, hófehér, hosszú combok, a közeli neonlámpa fényében megvillanó álomszép arc. Előkerül a pénztárca, megtörténik a csere, és az öregúr kézen fogva vonul el a szőkeséggel. A többiek visszaülnek az autóba és várnak.

Hogy a hotel felől közelíthessek hozzájuk, száz métert kell kerülnöm a bokrokkal és fákkal sűrűn benőtt parkban, és egy kerítést is át kell másznom. Összeszedem a bátorságomat. Pénz nincs nálam, így az életemen kívül más vesztenivalóm nincs. Csak elbeszélgetünk! Lassan közelítek az autó felé. A kerítő észrevesz. Kiugrik a kocsiból, és vele együtt automatikusan a lányok is kiszállnak. Megtorpanok, arra gondolok, hogy még lenne időm elfutni.

NEM VAGYOK PEDOFIL

– Hol a fenében voltál ilyen sokáig? – ordít felém a kiborotvált férfi. Hátranézek, hogy kivel beszél, de rajtam kívül nincs senki a sötét szállodaudvaron. – Na mi lesz? Nem fogunk itt miattad reggelig dekkolni, gyere, válassz, fizess és menjél. Összekevertek valakivel – gondolom –, a menekülésre azonban már késő, így határozott léptekkel a lányok felé veszem az irányt.

Négyen maradtak, a legszebbet már elvitték, azonban még így is nehéz lenne választani közülük. Álomszépek és első látásra ijesztően fiatalok mindannyian. Érdeklődve veszem őket sorra, arra gondolva, hogy kerülhetnék ki élve ebből a helyzetből. – Hány évesek? – kérdezem a kerítőtől. Izabella 27, Karina 22, ugyanúgy mint Maríja, Petra pedig 25. Fejcsóválva fordulok a kerítő felé: Nyugdíjasok nem kellenek. A lányok nevetnek, egyikük olyan jelzőt vág a fejemhez, amit inkább mellőznék. – Csend legyen – ordít rájuk a kerítő, közben pedig olyan gyilkos szemekkel néz rám, hogy magamban lassan önként elkezdem lepörgetni életem filmjét.

– Utálom a pedofilokat – sziszegi felém. Én rendes családapa vagyok, nekem is vannak gyerekeim. Na végre – lélegzek fel magamban –, az erkölcsi tartás szibériai példája. A kerítőnek is van lelke. Hirtelen karon ragad, és a közeli bokrok felé vonszol. Biztos távolságban a lányoktól, a park fái között a kabátzsebébe nyúl, még mindig tartva a karomat. Nedves melegséget érzek a lábaim között, és csak arra gondolok, pisztoly vagy kés, pisztoly vagy kés, pisztoly vagy kés...

Egy papírdarabot húz elő, rajta telefonszám. – A fiatalabb lányokkal a haverom foglalkozik, ezt azonban a mi lányainknak nem kell tudnia. Ha bármi van, ezt a számot hívd fel, és a szobán várd meg őket. – De én nem vagyok pedofil – tiltakozom –, egy tizennyolcassal is beérném. – Anyukáddal játsszál, ne velem – mordul rám, most már tényleg ijesztően. – Van egyáltalán pénzed? – Persze hogy van, bólogatok komolyan, és közben csak azért imádkozom, hogy ne akarjon róla valóban meggyőződni.

AMATŐR KERĺTŐ VAGYOK

Ekkor jövök rá, hogy még meg sem kérdeztem, mennyibe is kerülnek a csajok. – Annyi, amennyiben megegyeztünk – válaszolja – és látom rajta, lassan kezdi azt hinni, hogy kábítószer hatása alatt vagyok. – Egy óra, tizenöt dollár. – Mennyi? – hördülök fel. Annyiért nálunk otthon egy egész háremet bérelhetek. Nekem öt dollárt mondtak. – Na most már húzz el innen, különben mérges leszek – mordul rám, és egy nagyot lök rajtam.

A hotel felé veszem az irányt, pár méter megtétele után azonban utánam kiabál. Visszamegyek. A lányok már az autóban. – Miattad egy csomó időt elvesztettem, anynyit igazán megtehetsz értem, hogy szólsz egy-két embernek a hotelben a csajokról. Ha jó kedvem lesz, minden csaj után kaphatsz egy dollárt. – Szólhatok néhány embernek, a pénz azonban nem kell – vetem oda, és már indulok is a szállóba.

Délután egy idős angol férfival hozott össze a sors, aki egyelőre semmit nem tud rólam, őrá gondoltam először. A nyugdíjkorhatár felé közeledő, kövér, örökösen izzadó úriember álmos szemekkel nyit ajtót. Tíz perc alatt sikerül meggyőznöm, hogy az unalmas éjszakának nem is kellene olyan unalmasnak lennie. Lefelé még szól, hogy van itt egy fiatalabb kollégája is, esetleg őt is elvihetnénk lánynézőbe. A huszonéves, körszakállas srác pirulva vallja be, hogy ő már hívott lányokat, azonban nem mert lemenni értük. A szállodavendégek a lányokat a hotel személyzeténél rendelhetik meg. Végül is kiderült, neki köszönhetem azt, hogy most itt vagyok. A kerítő ugyanis vele kevert össze. Még mielőtt az autóhoz érnénk, elmondom nekik, hogy jelenleg egy felmérést is végzünk, csak ezért 15 dollár egy órányi felhőtlen kikapcsolódás. Cserébe azonban szívesen vennénk, ha utána beszámolnának a lányok teljesítményéről.

Megismétlődik a bemutató. A lányok sorba állnak, és most ketten próbálnak meg választani. A fiatal srác a 27 éves, szőke hajú Izabella mellett dönt. Az idősebb inkább a kor szerint választ, és a 22 éves, barnahajú Maríját fogja karon. Gyorsan a szálloda felé veszik az irányt. Nincs szükségük arra, hogy valaki ilyen lányokkal lássa őket. Lassan indulnék én is, ekkor azonban újabb három szállodavendég jelenik meg, és a maradék két lányt is elviszik. Magamra maradok a kerítővel.

VESZÉLYES FEKETEMUNKA

– Hogy hívnak? – próbálom meg felvenni a beszélgetés fonalát. – Neked sehogy – válaszol „illedelmesen”. – Én Iván vagyok – válaszolok, és nyújtom a kezem. – Én meg lehetek mondjuk Szergej, csak neked és csak most. Ezután azonban ha lassan is, de sikerül kiszednem belőle pár információt. Büszkén mondja el, hogy ő ugyan már lassan negyven lesz, a felesége azonban csak 24 éves. Két gyereke van, egy három és egy öt éves. Mindketten fiúk, így nem kell félnie attól, hogy egy napon belőlük is utcalányok lesznek...

Fehér combok villannak meg a sötétben, a hoteludvar kapujából egy kék blúzos, fehér miniszoknyás lány fordul ki. Visszahőköl. Szergejnek két ugrással sikerül elkapnia. – Luba, mi a fenét csinálsz itt – ordít rá keményen –, azt mondtad, hogy lázas vagy, és otthon fekszel. Te már megint be akartál csapni! A saját zsebedre dolgozol. Térdre! A lány könnyes szemekkel ereszkedik térdre. A szőke hajfonattal keretezett nagy fekete szemek könyörögve néznek a kerítőre. – Ne csináld ezt – fogom meg Szergej vállát. Hatalmasat lök rajtam, kés villan meg a kezében: – Te ebbe ne avatkozz bele – rivall rám. A lányt ebben a pillanatban hatalmas erővel rúgja gyomron. Ez a földre esik, és levegő után kapkod. Valószínűleg a gyomorszáját találhatta el. – Felkelni! – ordít rá. Ez itt nem az elfekvő. Előveszi a telefonját, és perceken belül megjelenik az előbbi háromtagú csoport egyik tagja. – Itt van, a tiétek – löki oda a még mindig fuldokló lányt a férfinak. – Ingyen és bérmentve reggelig a tiétek, az egyetlen feltétel, hogy ne kíméljétek. Azt csináltok vele, amit akartok.

Furgon száguld felénk hatalmas sebességgel, elugrunk az útjából. Hatalmas csikorgással fékez le mellettünk. Benne egy szemüveges, göndör hajú, korántsem barátságos képű férfi. Mellette és a hátsó üléseken még az eddigieknél is szebb lányok. Kiugrik a kocsiból, kést ránt elő, és Szergejnek ugrik. Ez a meglepetéstől mozdulni sem tud, a kés azonban már ott van az ülepénél. – Kiheréllek te szemét, hányszor mondtam már, hogy ne told ide a pofádat a piszkos rongyaiddal. Harminc dollár, érted? Harminc dollár egy óra, ha alámész, kinyírlak!

Nem tudom, hogy kerültem a szállodába, de hogy nagyon gyorsan, az biztos.

IDŐS EMBER, NEM VÉN...

A legfelső emeletre kaptatva az egyik lépcsőfordulónál Izabella cigarettázik. – Hát te? – csodálkozok rá, hiszen ő a fiatalabb srácnál volt, akinél nagyobb teljesítményre számítottam. – Megsajnált és kidobott, most azonban még van pár percem, eszem ágában sincs addig visszamenni ahhoz az állathoz. – Nem jó főnök? – próbálok meg belőle valamit kiszedni. – Ez nem ember, még az állat is enyhe megnevezés számára. Üti-veri a lányokat. Nem egyet kábítószerrel szerez meg, hogy aztán halálra dolgoztassa őket. Ő tizenöt dollárt kér értünk óránként (kb. 550 korona), nekünk azonban csak 100 rubelt (kb. 80 korona) fizet ebből. Három gyerekem van otthon, akiket el kell tartanom. – Ki van most velük? – kérdezem. – Kénytelen vagyok bébicsőszt fogadni, a gyerekeken kívül ugyanis nincs senkim, és csak így tudom őket eltartani. Könyvelőként képtelen vagyok munkát találni, így teljes mértékben ki vagyok szolgáltatva Pet..., szóval annak a hülyének ott kint.

Karikás szemekkel Maríja vánszorog le a lépcsőkön. Mögötte az angol öregúr. Nevetve kiabál utána: holnap ugyanitt. A két lány sietve elmegy, azonban még hallom, ahogy Maríja odasúgja Izabellának: „Ez egy szexgép!” Mi az öregúrral kollégájának szobájára megyünk, hogy megkérdezzük, milyen volt a szőkeség.

Savanyú képpel fogad bennünket. – Szóra sem érdemes. Magához sem engedett nyúlni, csak szájjal izgatott, a csúcsot követően felöltözött és elment, arra hivatkozva, hogy az egy óra alatt valójában egy aktust értenek. Elnézést kérek tőle, és megígérem, hogy a kolléga legközelebb jobban odafigyel a lányokra, Izabellát pedig nem kerülheti el a megérdemelt büntetés. Arra kér, hogy felejtsük el az egészet, és ha lehet, Izabellát is kíméljük meg. Az öregúr meg volt elégedve Maríjájával. Az szerinte mindenre kapható volt, és csak a fantáziája szabott neki határt. Helyeslően bólogatok, és a többi feltételről kérdezem őket. Az óvszert mindkét lány megkövetelte, anélkül semmire sem voltak kaphatók. A tangabugyi és a csipkés melltartó is tetszett a férfiaknak, ugyanúgy ahogy a borotvált testszőrzet.

A KERĺTŐ IS ELSZÁLL

Elbúcsúzom a két angoltól, azt ígérve nekik, hogy holnap újra találkozhatunk. Míg azonban ők aludni térnek, én már csomagolok, a közeli repülőtérről hamarosan indul a gépem hazafelé. Csomagolás közben a szemem megakad az ablakon. A reggeli szürkületben két férfi egy szőke lányt támogat az autóhoz. Kék blúza az egyik vállán félig leszakítva. Gyakran összecsuklik a lába, és inkább húzzák, mintsem a saját lábán menne. Bedobják a fekete autó hátsó ülésére, a kerítő még rúg belé egyet, rácsapja az ajtót. Csikorogva fordul meg a kocsival, hogy aztán eltűnjenek a következő sarkon.

Angarszk, 2003. június