Egy új Földet fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillagnál

<p>Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül - közölték tudósok szerdán a Nature című tudományos folyóiratban.</p>

Az asztrofizikusok szerint a Proxima b nevű exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó) olyan távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat, ami fontos feltétele az élet keletkezésének.

Soha ilyen közelségben nem bukkantak még a kutatók egy lehetséges "második Földre". 

A Proxima b lehet az első exobolygó, amelyet az ember is felkeres, ha egyszer meglesz hozzá a technológia - közölte az AFP-vel a kutatók egyike, Julien Morin.

A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi - 40 billió kilométeres - távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja.

A planéta viszonylagos közelségéből adódóan a kutatóknak jó esélyük van rá, hogy felvételeket készítsenek annak kiderítésére, van-e az égitestnek légköre - és ha igen, akkor az tartalmaz-e olyan, a földi értelemben vett életről árulkodó kémiai jeleket, mint a metán -, illetve található-e víz a felszínén.

A csillagászokban 2013-ban merült fel először a bolygó létezésének lehetősége, de további megfigyelésekre és precízebb műszerekre volt szükségük a felfedezés megerősítéséhez.

Egy 31 tagú nemzetközi kutatócsoport a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéjének apró imbolygásait megfigyelve állapította meg, hogy azokat egy, a csillag körül keringő bolygó gravitációs hatása váltja ki.

A szakemberek megállapították, hogy a Proxima b legalább 1,3-szor nagyobb a Földnél, nagyjából 7,5 millió kilométer távolságban kering a csillaga körül - ez ugyan jóval kisebb mint a Föld-Nap távolság, de a vörös törpék sokkal kisebbek és gyengébb fényűek, mint a központi csillagunk - és 11,2 nap alatt tesz meg egy teljes kört.

A kutatók ugyanakkor nem biztosak benne, hogy a Proxima Centaurihoz hasonló vörös törpék alkalmasak-e az élet támogatására. Azok a planéták, amelyek elég közel keringenek a napjukhoz ahhoz, hogy a felszínükön előfordulhasson folyékony halmazállapotú víz, csaknem 100-szor erősebb sugárzásnak vannak kitéve, mint a Föld, habár, hogy ez milyen hatással van az életre, tudományos vita tárgyát képezi.

A mágneses mező és a légkör ugyanakkor némi védelmet nyújthat ezeknek a bolygónak, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a Proxima b rendelkezik-e bármelyikkel is a kettő közül.

A kutatók szerint a Proxima b talán nincs is egyedül, felmerült ugyanis a gyanú, hogy egy másik jel is van a csillag körül, ennek kiderítéséhez azonban további vizsgálatokra lesz szükség.

A mostani bejelentés újabb lökést adhat annak az áprilisban bejelentett 100 millió dolláros projektnek, amelyet Jurij Milner orosz milliárdos is támogat. A projekt célja egy miniatűr lézerhajtású űrhajó megépítése, amely mindössze nagyjából 20 év alatt eljutna az Alfa Centauri csillagrendszerhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?