Egy spanyol köztisztviselő 14 éven át kapott fizetést munka nélkül

Madrid |

<p>&nbsp;A cádizi önkormányzat egyik köztisztviselője tizennégy éven át vette fel a fizetését anélkül, hogy valódi munkát végzett volna, és ez csak akkor derült ki, amikor ki akarták tüntetni 20 éves munkaviszonya alkalmából - számolt be a bíróságon végződött ügyről az El Mundo című napilap pénteken.</p>

A ma már nyugdíjas, 69 éves mérnök, Joaquín García 1990-től állt a város alkalmazásában, és 1996-tól 2010-ig azzal volt megbízva, hogy az önkormányzat egyik vízügyi cégénél, az Aguas de Cádiznál felügyelje a La Martona szennyvíztelepet - idézte fel a történteket a lapnak Jorge Blas Fernández, a város volt alpolgármestere.

Mint mondta, 2010-ben, amikor ki akarták tüntetni, neki tűnt fel, hogy évek óta nem tud semmit a férfiról, és hiába kérdezősködött utána, kiderült, mások is így vannak ezzel, miközben minden hónapban felvette a fizetését.
    
Joaquín García évente nettó 27 ezer eurót keresett. A bíróság, amely a héten hozott ítéletet az ügyben, egyévi fizetésének megfelelő összeget állapított meg büntetésként, mivel nem fogadta el a férfi magyarázatát.
    
A napilap a mérnök környezetéből származó információkra hivatkozva azt írja: a férfi állítása szerint feladata nem a La Martona, hanem egy másik, a Cádiz-San Fernando telep felügyelete volt, csakhogy mivel az még nem épült fel és nem működött, gyakorlatilag nem volt mit csinálnia. Ennek ellenére rendszeresen bejárt az irodába, és nem szólt senkinek, mert félt, hogy elküldik, és már nem talál munkát az ő korában, miközben el kell tartania a családját. A férfi azt állítja, megviselte ez a helyzet, még pszichiáter is kezelte.
    
Joaquín García úgy gondolja: szándékosan, politikai okokból bánt el vele az önkormányzat konzervatív néppárti vezetése, mert sógora szocialista politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?