Egy kun betyár esete a globális munkaerőpiaccal

Amikor Dzsí – az egyszerűség kedvéért nevezem így – az Öreg Dzsí és színészi hajlamokkal bőven megáldott, ám a falusi tanítói állásnál leragadt Dzsinni igaz szerelmének gyümölcseként az ország vadkeleti végében megszületett, más volt a világ. Hetvenes éveket írtunk, azoknak is az elejét, s a Dzsí csemetének jó kilátásai voltak arra, hogy tűzoltó lesz, katona, esetleg üveggolyó. Hogy egyik sem lett, arról kizárólag kondariogató, ostorkongató kun betyár ősei tehetnek, akik a honfoglalás után úgy háromszáz évvel birtokukba vették e kies hon keleti részét. Akiknek nyughatatlan vére Dzsít már gyerekkorában is egyik csínyből a másikba, valamivel később meg egyik szoknyától a másikig hajtja. Mire eléri a felnőttkort, komoly eredményeket tudhat magáénak – a gimnázium tantestülete egy emberként utálja, kizárják a Szocialista Ifjúsági Szövetségből – erre különösen büszke –, ugyanakkor övé az évfolyam legjobb nője is. Dzsí – a média mai nyelvezetét használva – igazi sztár, amolyan „bevállalós” fajta; ebben a szüzek réme, özvegyek vigasza korszakában bárki meg merne esküdni rá, hogy előbb vagy utóbb hűvösre kerül...

’89 novemberének végén Dzsí és néhány százezer társa megdönti a rendszert, szabaddá téve az utat egy szebb világ felé, mely hamarosan felszippantja. Sikertörténete itt veszi kezdetét.

Nyugatra tarts!

S mert Dzsí komolyan hiszi, hogy minden út egy lépéssel kezdődik, s hogy a kies keleti végek számára több babért nem teremnek, a Nyugat kapujába, Pozsonyba költözik. Alibiből, az olcsó szállás végett, illetve az ellenkező nemben tapasztalható, egy négyzetméterre eső fajgazdagságra való tekintettel, egy sor eszméletlen elnevezésű tanszék hallgatója lesz. A hallgatást szó szerint gyakorolja, különösen vizsgaidőszakban, ami azt eredményezi, hogy világnézetének horizontja hihetetlenül gyorsan tágul, oklevelet viszont egyet sem szerez.

Az Öreg Dzsí megszűnik őt szponzorálni, így munkát vállal. Villamost vezet a fővárosban fél évig, közben zenél. Később „tökösnővérnek” áll a kórházban, majd pincér lesz egy jobb kategóriájú étteremben. Mindenütt megállja a helyét, de a dirigálást nehezen, az embernek ember általi kizsákmányolását – ahogy a marxista gazdaságelmélet a kapitalizmust jellemezte – meg végképp nem tűri. Általában fegyelmivel vagy köszönés nélkül távozik, a fővárosi munkáltatók köre így rohamosan szűkül. Dzsí közben rájön, hogy a Munkatörvénykönyv című műnél Benedek Elek ugyanabban a műfajban sokkal maradandóbbat alkotott, hogy az alkalmazottnak egyetlen joga van – hallgatni –, s az ország legnagyobb autógyárában szerzett tapasztalatai arról is meggyőzik, hogy nem szerencsés húzás odaütni a fajtáját szidó műszakvezetőnek.

Az ezt követő egy évben díszkerteket épít a villanegyedben, a főnöke hétvégi házában lakik a város peremén, s esténként zen mesterek tanításait olvassa. Amikor már komolyan hiszi, hogy a legtökéletesebb öröm a dolgok egyszerűségének, tökéletlenségének és mulandóságának szemlélésében rejlik, ismét felkerekedik, hogy jobban megnézze magának ezt a világot – s szerencsésen el is jut Bécsig.

Aki dudás akar lenni

Dzsí üti-vágja a Beatles majd összes szerzeményét, kapásból nyomja A felkelő Nap házát, a Rolling Stones Angie-jét meg senki nem tudja annyi átéléssel a világba bőgni, mint ő... Teljesen értelemszerű tehát, hogy ezzel a tudással felvértezve utcazenésznek áll.

Az első, az egyik metróállomáson végigzenélt nap sikeres; gitártokja szépen telik euróval, estére annyit keres, mint itthon egy hét alatt. Közben torzonborz figura telepszik mellé, s valamilyen balkáni szláv nyelven barátkozni próbál. Részt kér a bevételből, mert ez amúgy az ő helye, illetve a bandáé, melynek nevében eljár. Nem épp barátságban búcsúznak, s a figura verést helyez kilátásba. Dzsíben megmozdul a kun betyár, de nem üt oda. Diákkori ismerősénél húzza meg magát – ez reklámröplapok kihordásával foglalkozik –, másnap ismét zenél. Estefelé pénzszámlálás, majd az újfent megjelenő torzonborz figura bús fenébe való elzavarása a program. Egy hétig maradhat meg a helyén, ekkor érkezik a verőbrigád. Hárman sem boldogulnak Dzsível, akibe a nagyapja jól belésulykolta, hogy a legény nem az, aki elsőként, hanem aki utoljára üt. Felreped a szája, a bevételt viszont megmenti, s ezzel együtt már van annyi, hogy akár repülőjegyet vegyen egy még szebb világba.

További két hétig zenél, immár a Szent István-székesegyház közelében. Jó hely, partiban dolgozik, ami azt jelenti, hogy társa húsz méterrel odébb folyamatosan figyeli a rendőrjárőrök mozgását, s mindig idejében szól. Mert engedélye egy szál se, helyadót sem fizet, logikus tehát, hogy a város kárára gyarapszik. Végül egy kora esti órában beviszik az őrszobára, ahol közlik vele, hogy választhat: vagy elhagyja a fővárost, vagy hivatalosan is nemkívánatos személynek nyilvánítják. S bár Dzsít vonzza a hangzatos „persona non grata” cím, megkegyelmez Bécs városának. Zsebében ezer eurónál is többre rúgó megtakarított pénzével elegánsan, emelt fővel távozik.

Melegebb vidéken

S mert nyakán a tél, Dzsí melegebb vidékre költözik; egy munkaközvetítő útmutatásai alapján kitölt néhány ív papírt, beszerzi a repülőjegyet, s az ősz derekán már Tel Avivban landol.

Csimbókos hajú telepes jön érte a reptérre, majd vissza messze, a városon túlra, egy kibucba. Vacsora a hétgyermekes családdal; a nem épp kifogástalan angolsággal előadott rövid életrajzot hiszik is, meg nem is. Nem nagyon értik, mit keres egy ilyen világfi az ő zárt, viszonylag nyugalmas világukban, de ha dolgozni akar, lelke rajta. Munka akad, bármennyi.

Dzsí hónapokon keresztül traktort vezet, árut pakol, s a földből, mely három világvallás bölcsője, semmit sem lát. Szombat szabadnap, de ne kalandozzon el túl messzire, veszélyes lehet. Az ellátás nem rossz, de gyarapodni itt lehetetlen, ezért lelép. Stoppal érkezik a fővárosba, s egy lepusztult negyedben szállást is talál. Itt már nincsenek nyelvi akadályok, orosznyelv-tudásával szinte tökéletesen eligazodik a feketemunka, olcsó szállások és rossz vendéglők világában. Hétköznaponként falat bont és emel, fest, mázol, költöztet, szombaton meg rója a főváros utcáit. Közben szobatársai ellopják útlevelét és hazafelé szóló repülőjegyét, de Dzsí kun betyár ősei stílusában rendezi a dolgot, majd odébbáll. Mert van megtakarított pénze, ellátogat a Szent Városba, megáll a Siratófalnál, s megmártózik a Holt-tengerben. Keszrát süt beduinokkal a sivatag peremén, issza a kávéjukat, boldog...

Nyár van, mire visszatér hazájába – pénztelenül, ám emlékek és tapasztalatok sokaságával gazdagodva, levonva a végső következtetést, hogy tulajdonképpen minden rendszer romlott. Öreg Dzsí nem érti a fiát, aki nem fizet járulékot a nyugdíjbiztosítónak, esélye sincs a tisztességes életre, de utolsó előtti pénzén is „drága bagót szí”, és nem vállal munkát a járás egyetlen nagyüzemének futószalagja mellett.

A helyzetet a nagymama halála menti meg, aki egyetlen unokájára hagyja ingatlanját. Dzsí előtt ismét megnyílik a pálya.

Minden jó, ha jó a vége

Dzsít kisemmizi az üzlettársa, akivel jól menő biztonságtechnikai céget működtet. Saját számlájára menti át a hasznot, majd lelép, Dzsínek annyi pénze marad, hogy kifizesse a melósok lelépőjét. Majd eladja a sebtében vásárolt háromszobás lakást, albérletbe költözik, s nagy terveket sző.

Ülünk A Lóhoz címzett vendéglátó-üzemegység főutcára néző teraszán, Dzsí kezében a nagy csoda. A borítékon „Par avion” pecsét, amiből bármi kisülhet; több tucat szépírót idézve „köröttünk a titokzatosság homálya lengedez”. Cigijét szája jobb sarkába tolva (ez nála a felindultság jele), a füsttől fél szemével hunyorítva nyitja fel a jövőjét rejtő borítékot. A hosszú és leírhatatlan nevű kanadai munkaközvetítő cég (a végén biztos, hogy korporéjsön) tudatja Dzsível, hogy megkapták kérvényét, életrajzát, fotóját, valamint az általa kitöltött kérdőív is csaknem hibátlan. Ha tehát befizeti a százötven dolláros illetéket, nyilvántartásba veszik, s egy-két hónapon belül kiközvetítik álmai szigetére – egy olajfúró toronyra, valahová Alaszka térségébe.

„Nem tudom – hümmögöm –, mennyire jó ötlet ez a fúrótorony. Ismerek egy tagot, akinek egy viharban egy elszabadult alkatrész simán lecsapta a lábát, s azóta milliomos rokkantként tengeti életét. Jó biztosítása volt...”

„No látod!” – mondja Dzsí, s mert gyerekkorom óta ismerem, tudom, hogy a téma le van zárva. Az elkövetkező hetekben majd elolvas minden, az olajbányászattal kapcsolatos kiadványt, s ha eljön az ideje, csomagol, s lelép...

Ahogy azt a konok, kondariogató, ostorkongató kun betyár fajtáját én ismerem, az északi vizekről is ép bőrrel fog hazakerülni. Végül is: aki egyszer eldönti, hogy hazája az egész Világ, az mindenhol otthon tudja érezni magát.