Panoráma

Egy elfeledett államfő

Révész legújabb kötetében a huszadik századi magyar történelem egyik igazán elfeledett alakja, Dobi István élettörténetének a megírására vállalkozott.
Bödők Gergely

2020. december 20. 19:30

Dobi István

Révész Sándor a Beszélő, a Mozgó Világ, a Népszabadság, ennek megszűnte után pedig a HVG újságírója. Termékeny publicisztikai tevékenysége mellett több mint két évtizede jelentkezik történészi munkákkal is; talán nem túlzás azt állítani, hogy külön specialitása a maguk korában ismert és jelentős szerepet játszó, a szélesebb értelemben vett történelmi közemlékezetből viszont – különböző okok miatt – utóéletükben kiszorult alakok portréinak megörökítése. 1997-ben a Kádár-korszak „kultúrpápájáról”, Aczél Györgyről, 1999-ben pedig a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként – a forradalom miniszterelnökével és Maléter Pállal együtt – kötél által kivégzett reformszocialista újságíróról és politikus-forradalmárról, Gimes Miklósról írt történeti portrét.

Révész legújabb kötetében a huszadik századi magyar történelem egyik igazán elfeledett alakja, Dobi István élettörténetének a megírására vállalkozott. A szerző célja az volt, hogy feltárja a huszadik század kétharmadán átívelő, rendkívül ellentmondásos országos vezető politikusi életútját, annak a Dobi Istvánnak a pályáját, aki a parasztság körében egykor a legnépszerűbb agrárpolitikusnak számított (aki leginkább beszélte a „vidék nyelvét”, és akit a legtöbben csak „Pista bácsinak” becéztek), bírálói szemében viszont csak alkoholista „kommunista bábként” és „Bólogató Jánosként” rögzült.

A klasszikus politikai önéletrajz valóban komoly hiányt pótol, és a kötet feletti öröm a legkevésbé sem csak valamiféle kötelező kűr a nemrég megjelent vaskos kötet elolvasása után. Dobi István neve a magyar történelemben tájékozottabb idősebb olvasóknak is vajmi keveset jelenthet mára, a legfiatalabb generáció számára pedig – megkockáztatom – semmit sem mond. Holott Révész kötetének „hőse” négy évig volt Magyarország miniszterelnöke (illetve minisztertanácsának elnöke), és másfél évtizedig töltötte be az államfői (Elnöki Tanácsi elnöki) posztot. Sorsa, távolról legalábbis, egy, a legalacsonyabb sorból a legmagasabb pozícióba jutott egyszerű ember sikertörténete, aki valóban mesébe illő pályát futott be, amikor a negyvenes-ötvenes évek jellemző paraszti életlehetőségei közepette az ország miniszterelnöke, majd államfője lehetett.

Révész időrendben halad végig az életpálya szakaszain, a kötet 21 fejezetében sorra megismerjük a családi körülményeket, a kor falusi társadalmi viszonyait, a munkásvezetőt, a pártvezért, a miniszterelnököt és az Elnöki Tanács elnökét, de kiderül az is, hogy minek köszönhette kiterjedt kapcsolatrendszerét, milyen ügyekkel keresték meg hivatali ideje alatt, mennyire volt fecsegő, mit gondolt az 1956-os forradalomról, hogyan született meg a visszaemlékezése, és mi volt a véleménye az alkoholizmusról és az alkoholistákról, akikhez élete utolsó szakaszában – ez nagyon úgy tűnik – már maga is tartozott. Különösen érdekes a kötetnek az a fejezete (Utóélet, utóhalál), amely azt mutatja be, hogy a kádárista hatalom mennyire tartott Dobi titkos emlékirataitól, és az ÁVH az ezeket magánál tartó unokáját (és magától értetődően az emlékiratot) milyen titkosszolgálati akció segítségével hozza haza Bécsből.

Szegénység és önérzet

Dobi István az észak-dunántúli – egykor Komáromhoz közeli, immár a városhoz tartozó – Ószőny nagyközségben született hagyományos agrár-ipari munkáscsaládba. A kemény munkában negyvenkét évesen elhunyt apa és az uradalomban dolgozó anya teremtette meg a rozoga, földpadlós vályogházon is másokkal osztozó családjuknak, úgy-ahogy, a betevőt. Már egész korán, mindössze kilencévesen, ló hajtotta cséplőeszköz mellett dolgozott, de ha kellett, idénymunkákra is elszegődött, az iskolai szünetekben pedig a „masinázás” mellett cukorrépát aratott, vagy teheneket őrzött, később pedig dolgozott lengyárban és fatelepen. A szegénység, az ebből fakadó megaláztatások és az apa halála miatt Dobi korai munkába állása a fiatal fiút önérzetessé és dacos, „bunyós kiskamasszá” faragta, aki egész korán rászokott a cigarettára, de emellett kártyázott is – többnyire veszített. (Az iskolában például az apák földjei szerint ültek a gyermekek – az elöl lévő gazdafiúkat a tanárok tegezték, a hátul ülőket magázták, a szamárpadban ültek a cselédek gyermekei.) A nélkülözés – ahogy azt Révész találóan fogalmazta meg – „nemcsak a test, hanem legalább annyira a lélek problémája is”. Olvasmányélményei jobbára füzetes regénysorozatokra és ponyvaregényekre korlátozódtak, ami a munkakörnyezetében egy-egy olvasottabb szervezett munkás hatására egészült ki Marx és Engels munkáiból összeállított füzetekkel vagy a Népszava naptárával. Dobi életrajza korai szakaszának rekonstruálása – ahogy ezt a szerző is kiemelte – más források híján döntően Dobi személyes önéléletrajzán és a Politikatörténeti Intézet Levéltárában őrzött kéziratos feljegyzésein alapul.
Az első világháború derekán, 1916 áprilisában, besorozták, eljutott – életében először – a fővárosba, majd a keleti (erdélyi) frontra, a Szovjet-Oroszországgal kötött breszt-litovszki békét követően pedig az olasz frontra. Civil élete, a háborút követő zűrzavaros évek megpróbáltatásai után, csak 1922 tavaszán folytatódott. A háború alatt világot látott, műveltebbé, beszédessé és politikailag tudatosabbá vált Dobi 1922-ben lépett be az akkor komoly népszerűségnek örvendő MSZDP-be, a jól beszélő és író fiatal politikus remek propagandistaként komoly szerepet vállalt a komáromi szociáldemokrata pártszervezetben. 1933 telén az ő pályaműve nyert a Népszava – A magyar falu elnevezésű – pályázatán – amelynek szövegét Révész teljes terjedelmében közli. Ennek oka, hogy Dobi eredeti szóhasználata és fogalmazásmódja kevés szövegben őrződött meg, ezek a kései szövegek pedig már szerzőjük igencsak hanyatló szellemű korszakában születtek. A több forrás szerint is tehetséges szónok, jó verselő Dobi később szociáldemokratából kisgazdává vált, a második világháború előtt pedig már a hazai agrárproletariátus egyik első számú vezetője lett.

Látszat és valóság

Külön erénye a kötetnek, hogy megtudhatjuk Dobi jellemzéseit a kisgazdák ekkori nagy alakjairól (például Eckhardtról vagy Tildyről), tájékozódhatunk a második világháború alatti személyes viszonyairól (például az ellenállásban vitt szerepéről és az emberséges „keretlegény” státuszáról, majd hadifogságáról). Bár úgy tűnt, magasra ívelt a csillaga, műveletlensége miatt a vezető politikusi körökben lenézték őt – neki pedig emiatt lényegében egész életében kisebbségi komplexusa volt. A kommunisták gátlástalan előretörését és a kisgazdák „leszalámizását” (több barátja, bizalmasa és politikustársai eltávolítása) követően a miniszterelnöki pozíció, amelybe 1948. december 10-én beiktatták, már csak egy kiüresített kirakatposzt volt, ahol a kormányüléseket Rákosi vezette, Dobi pedig megelégedett azzal, hogy a hozzá fordulók ügyes-bajos dolgaiban eljárhatott, családja pedig olyan életszínvonalon élhetett, ami évekkel korábban elképzelhetetlen volt.

Révész szerint a miniszterelnök, majd az államfő egész működése során a kommunisták kottájából játszott, és „a nyilvánosság előtt minden témakörben szorosan követte az ekkor érvényben lévő kommunikációs sémákat”. Ha kellett, cirkalmas szóvirágokkal köszöntötte a kommunista elvtársakat, és ezeknek különféle díjakat adott át, ha arra volt szükség, akkor „mindszentyzett”, vagy a „zseniális”, „nagy Sztálin által vezetett Szovjetuniót” éltette, az 1951-től eldurvuló „szövetkezetesítés” folyamatában pedig tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a beszédeiben hivatkozott adatok valótlanok, mégis „nyilvánosan az ellenkezőjét hirdette”. Dobinak „érdemi hatásköre és a lényeges kérdésekbe beleszólási lehetősége nem volt”, azután sem, hogy 1952-től az Elnöki Tanács elnökévé – azaz államfővé – választották. Tevékenysége zömmel protokolláris teendőkre – utazásokra, nyilvános szereplésekre – korlátozódott, az elnöki szerepkör súlyának leértékelődését jól jelezte, hogy egy vitájukat követően Rákosi az elnöki hivatalt a Parlamentből a Városliget szomszédságába telepíttette. Élete utolsó időszakában a szomorúvá vált, „elvakultan üldözési mániás” és egyre inkább bezárkózó Dobi napjai jelentős részében már csak a feljegyzésein dolgozott.

Nagy bajban lennénk, ha Dobi személyiségét és különböző kérdésekben megfogalmazott véleményét ezekből a nyilvánosan elmondott beszédeiből, hivatalosan deklarált megnyilvánulásaiból, pártbrosúrákból és kiadványokból, vagy saját írásaiból tudnánk csak visszafejteni. Ezért is számít nagy jelentőségűnek a Dobit különösen jól ismerő pályatárs, közeli barát, Ortutay Gyula naplója, ami 2009-ben jelent meg. Ebből kiderül, hogy valójában milyen lesújtó és keserű volt a véleménye a kommunistákról és több vezető tisztségviselőjükről (Kádárról, Fehér Lajosról, Erdei Ferencről) – szinte mindegyikükről.

Báb a trónon

Valóban „egzisztenciális sikertörténet” – tehetjük fel a kérdést – az a pálya, amit a nép egyszerű fiaként indult Dobi István befutott? Mennyire igaz mindaz, amit Révész a kötet bevezetőjében idézett a miniszterelnököt és az államfőt közvetlen közelről ismerő baráttól, Sipos Gyulától, mely szerint Dobi „[l]egendás életű ember. Valamikor csak mesékben olvastunk ilyent, hogy elindul a szegényember legkisebb gyermeke, megküzd a hétfejű sárkánnyal, és király lesz belőle. Dobi Istvánnak pedig pontosan ez az élettörténete. Elindult a szőnyi szegénységből, a földmunkássorból, meggyőződése szerint helytállt a világban, és államfő lett”? Révész szerint semennyire, mert mint a legtöbb hasonlat, ez is sántít, a kötet elolvasása után nyilvánvaló, hogy összességében nemcsak a végkifejlet, de a történet egésze sem volt mesébe illő. Dobi életének megalázó helyzetei, a nyilvánosan képviselt hivatalos álláspontja és belső, valós meggyőződése közti ordító ellentétek, a kommunista diktatúra hazugságaival való együttélés, a kiszolgáltatottságból fakadó kényszerű alakoskodások, a megalázkodások, a szégyenérzet és a mindezek miatt elhatalmasodó frusztrációja egyaránt sodorták őt a lejtőn, ez pedig szinte törvényszerűen járt az alkoholizmussal. Utolsó éveit már ez, az egyre nyíltabb alkoholizmusa és az ebből fakadó számtalan probléma határozta meg 1968. november 24-i haláláig.

Révész szerint a legzavarbaejtőbb az egész életpályában az, hogy nem lehet egzakt választ adni arra a kérdésre, hogy Dobi tulajdonképpen hol rontotta el, azt tudjuk csak, hogy mikor: valamikor 1945 után. A zárszóban összefoglalt indoklás szerint annak az értékrendnek, amit Dobi képviselt, nem igazán lehetett más kifutása. A túlságosan mélyről indult, a „Nyugattól minden tekintetben elzárt, hat elemit végzett, autodidakta földmunkásnak” nem volt esélye arra, hogy a korszakban a liberális demokrácia híve legyen, a nyilas eszméket pedig elvből elutasította. Az Ortutay szerint „zseniális ösztönű paraszt agitátorral” az 1945-ös, az 1948-as és az 1956-os tapasztalatok ismertették fel, hogy a legalacsonyabb társadalmi osztályok érdekében fellépők közül csak azok lesznek képesek a cselekvésre, akiket a magyar kommunisták – és a mögöttük álló „Nagy Testvér”, a Szovjetunió döntnökei – működni hagynak; Dobi „kommunista harmadikutassága” így pragmatizmusból fakadt, ezért választása a szerző szerint „logikus volt és realista”.

Révész Sándor: Dobi István – Az elfeledett államfő. Egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba. Budapest, Európa Kiadó, 2020.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Újabb tesztelésre készülhetnek a magyarlakta járások lakosai

Az Európai Bizottság elé kerül a Beneš-dekrétumok ügye

Érsekújvár, Czuczor Gergely Alapiskola
Frissítve

Gördülékeny volt a tesztelés utolsó napja Érsekújvárban

halál gyertya
Frissítve

Meghalt egy idős páciens, miután megkapta a koronavírus elleni oltást - több krónikus betegsége is volt

csonttörés

Fatális következményei lehetnek a csonttörésnek

dd

Agapé, a tiszta szerelem

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.