Tehetségét Máté Péteréhez hasonlítják. Kétségkívül felfedezhető benne a neves énekes hangszínéből és személyiségéből. Bacsó Mátyás örül ennek, ugyanakkor a saját stílusát szeretné megtalálni. A nyárasdi fiatalember hamarosan bemutatkozó lemezzel jelentkezik.
Ég benne a tűz
Keresi az útját
„Elkezdtem dalokat komponálni, s az ismert előadók és együttesek dalain kívül megpróbálok valami személyeset is átadni a közönségnek.” Négy évvel ezelőtt volt az első nyilvános fellépése Komáromban, majd kisebb rendezvények, akciók következtek. A szélesebb közönség a 2004-es Gútai Líra győzteseként ismerte meg. Nemcsak a zsűrit nyűgözte le, hanem a közönség kegyeit is megnyerte. Ezután felgyorsultak az események. Számos helyre hívták és hívják. Nemrég Kürtön a Republic zenekar előtt kellő hangulatba hozta a közönséget. „Hihetetlen élmény volt a számomra két és félezer ember előtt fellépni. Tavaly csupán egy szál magamban zenéltem, néha hívtam vendégzenészeket. Mostanra már eljutottam odáig, hogy kialakulóban van a zenekarom. Kovács Laci dobolni, Szigeti Dezső pedig gitározni szokott. Álmom egy nagyzenekar létrehozása, hogy minden hangszer élőben szólalhasson meg. Dalaim szövegeinek alapjait Bogár Gabitól és Elek Sándortól veszem, akik nagyszerűen fejezik ki magukat, ezenkívül hasonló az érzés- és gondolatvilágunk, amit nagyon fontosnak tartok.”
Tehetségek felkarolása
Országjáró körútján főleg saját dalokat játszott. Megszületett a Bennem ég a tűz című dal, mely egyben a közönség kedvence lett. Idén hasonló érdeklődéssel fogadták a Szülőföldem és az Engedj, kérlek! című számait. Tavasszal egy demólemezzel jelentkezett Merre induljak el? címmel, melyen elsősorban a tavaly nagy sikerrel előadott saját szerzemények szerepelnek. „A kilenc dalt tartalmazó album egyfajta próbálkozás volt, amikor is egy csokorba szedtem azokat a dalokat, amelyeket szeretettel fogadott tőlem a közönség. A cím sem véletlen, még mindig keresem, merre induljak el. Sokat segített Csente Hilda, akivel hamarosan Alma Art néven polgári társulást alapítunk, melynek célja a fiatal, pályakezdő tehetséges művészek felkarolása és egyfajta menedzselése.”
Mátyás jelenleg az új szerzeményein dolgozik. Rockosabbra veszi a figurát. „Az utóbbi időben elég sok rockszámot hallgatok, s bár a világ zenei piaca a dance felé veszi az irányt, én nem követem a trendeket, és azt vallom, a rock örök és sosem megy ki a divatból. Szívesem hallgatom az Edda, Bikini vagy a Back to Black számait, és természetesen Máté Pétert, hiszen ő egy igazi rock klasszis. Ahogy ő énekli: Zene nélkül mit érek én?” Mátyást a mozgás inspirálja, a természet az éltetője. Tavasszal környezetmérnök lett. Szeret túrázni, hegyet mászni és érdekli őt a Kárpát-medence várainak történelme. Célja egyszer mindet megtekinteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.