EDITORIAL

Szép leányok, ne sírjatok, minden elmúlik egyszer, még a szépség is. A fiatalos külső karbantartható, a ráncokat is el lehet tüntetni, látszólag, annyi krémet kitaláltak már, hogy győzhetnénk az illatszerboltokban nyitogatni a pénztárcánkat, vagy az orvoskozmetikusnál, hogy tüntesse el a szemünk alól a táskákat, vékony ajkunkat tömje tele szilikonnal, legyünk legalább olyan izgik és szexik, mint Bébé volt. A dolog addig működik, míg este le nem hámozzuk arcunkat. Tökéletes szépség nincs. Aki rövid, de vastag lábúnak született, sportolhat, masszázsra járhat, akkor se lesz őzikelábú, az egyes kebelből műtéttel varázsolhatnak akár hatost, feszeset, keményet, de az csak egy idegen tárgy lesz. Havonta ezreket költhetünk fodrászra, bodorítandó hajunkat, eltüntetendő az ősz hajszálakat, a lényegen mit se változtathatunk. Sőt, még az sem biztos, hogy álmaink hercege belénk szeret, mert olyan, de olyan szépek vagyunk, hogy Hófehérke poros lábunk nyomába se léphetne, mivel az ember nem csak és kizárólag külsőből áll. Elméletileg szíve, sőt, lelke is van. Bár a szépségkirálynő-választásokon az alak és az arc dominál, normális ember számára ez nem mérvadó. Szép – egyebek közt –, ami érdek nélkül tetszik. Melyik hölgy találkozott már olyan férfiúval, akinek érdek nélkül tetszett? Az nemigen büszkélkedhet magával, aki noha szép, de a feje üres. Ráadásul a szépséget is (el) kell tudni viselni, bizonyára nem egyszerűen megemészthető, ha valaki után unos-untalan megfordulnak az utcán. Néhány évtizeddel ezelőtt egy anya az iránt érdeklődött, hogyan juthatnának el ritkaszép gyermekei szépségversenyre. Szerencsére akkor, a szociban nem rendeztek gyerekszépségversenyt. Ma már van ez is, Amerikában indult. Kis- és nagyestélyiben, szmokingban botorkálnak a színpadon, előtte leckét vesznek szép tartásból, fogpasztamosolyból, ahelyett, hogy békésen játszanának, de a szülők azt hiszik, megalapozzák gyermekük modelljövőjét. De mi lesz, ha kamaszkorukban megnyúlnak, elhíznak, vastagodik a csípőjük? Mi lesz, ha a fényárból az élet árnyas oldalára veti őket a sors? Mi lesz, ha nem bírják, hogy ráncigálják őket, nem lehetnek fáradtak, az álmaikat is elveszik?

Reméljük, nem jutnak Molnár Csilla Andrea sorsára, aki már majdnem felnőtt volt, amikor Magyarország szépe lett, mégis nehéznek bizonyult számára mindaz, ami ezzel jár. Talán az irigység, talán a sok hercehurca miatt, talán azért is, mert belelátott abba az életmódba, amely csak kívülről csillogó. Grendel Ágota