Már régen nem találkoztunk (legalább 5 éve) se személyesen (főleg, hogy Prágában élsz), se így, írott formában. Azért adtam fejem írásra, hogy végre valakivel meg tudjam osztani gondjaimat és örömeimet, melyek a nyár folyamán velem történtek.
Családom úgy, ahogy, jól van.
Drága Jocó!
Családom úgy, ahogy, jól van. „Szeretetre méltó” öcsém már harmadszor törte el mindkét karját és kis lábujját. Nővéremet az utóbbi időben már hatodszor verték át a fiúk. Fröccs kutyánk érzi magát a legjobban. Egész éjjel ugat, és szerintem megint megharapta a postást, mert a postaládánk hétfőtől üres.
Na, ennyit a családomról. Környezetemben csak a barátok cserélődtek. Beléptem ugyanis a helyi sakk-klubba. Ez azért érdekes, mert azt hittem, hogy jót fogunk lovagolni, a bástyáról jól fogom látni a futókat (akik persze atléta fiúk) és majd jól kiröhögjük a parasztokat. Ez nem így sült el, és most meg kell tanulnom sakkozni.
Városunkat (amit te egérlyuknak nevezel) idén nyáron is ellepték a turisták. Jöttek hozzánk a messzi Olaszországból, Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról, sőt még a szomszédos faluból is.
Ezt a levelet most a szemészetről írom neked (igaz, kissé nehézkesen, mert a pupillám cseresznye méretűre nőtt). Ezt a nyári „ajándékot” a szemben lakó srácoktól kaptam, mert mikor áramkimaradás volt, azon versenyeztünk, hogy ki tud messzebbre világítani az elemlámpájával. A versenyt a hetedik emeleti srác nyerte, ugyanis ő úgy belevilágított a szemembe, hogy azóta csak foltokat látok.
Remélem, neked is ugyanennyire jól sikerült a nyarad (meg az elmúlt öt éved), és végre sikerült befejezned már a sulit is. Ha nem is a szívemben, de lelkemben mindig ott élsz. Üdvözöl barátnőd, Niki.
Köszönjük a párkányi Dobsony Nikolettnek ezt a humoros, nyári élménybeszámolót. Remélhetőleg e kis levél benneteket is ösztönöz majd arra, hogy megosszátok velünk nyári megélt vagy kitalált történeteiteket. Nikinek az AB-ART Kiadó ajándékát, a Fiatal írók antológiáját küldjük. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.