Derékszögben zuhanhatott az óceánba a maláj utasszállító

<p>A katari Texas A&amp;M University matematikusai szerint derékszögben zuhanhatott az Indiai-óceánba a maláj légitársaság MH370-es járata tavaly márciusban, ezért nem találhattak roncsokat a keresőcsapatok a katasztrófa után - olvasható a The Independent brit napilap internetes kiadásában.</p>

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó utasszállító repülőgépen 239 ember volt, amikor egy órával a felszállás után eltűnt a radarokról, és a feltételezések szerint az Indiai-óceán déli részén lezuhant 2014. március 8-án.  A katari egyetemen dolgozó matematikus csapat most azt állítja, megtalálhatták az okát annak, hogy miért nem sikerült a keresésben részt vevő szakembereknek a maláj légitársaság MH370-es járatára utaló nyomokra, roncsdarabokra bukkannia. A matematikusok számítógépes szimulációk segítségével modellezték mi történhetett az utasszállítóval, eredményeiket pedig a Notices of the American Mathematical Society című tudományos lapban jelentették meg. Véleményük szerint a járat 90 fokot bezáró szögben, orral csapódhatott a vízbe, amely azt jelenti, hogy egy percen belül lemerülhetett az óceán fenekére. Mindez megmagyarázná, hogy a keresőcsapatok miért nem találtak olajfoltokat vagy roncsdarabokat abban a térségben, ahol a gyanús szerint lezuhant a repülőgép. "Az MH370-es járat utolsó pillanatinak rejtélye valószínűleg megoldatlan marad egészen addig, amíg meg nem találják és dekódolják a repülő fekete dobozát. Azonban a vizsgálat azt támasztja alá, hogy az utasszállító bukórepülésben, orral csapódott az óceánba" - nyilatkozta Goong Chen, a kutatás vezetője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?