Dédnagypapa lesz Mick Jagger

London |

<p>Dédnagypapa lesz Sir Mick Jagger.</p>

Az örömteli hírt - amelyről már keringtek egy ideje a pletykák a celebsajtóban - a Rolling Stones 70 éves frontemberének 42 éves lánya, Jade erősítette meg "hivatalosan" is a The Sunday Timesnak.     Jade Jagger a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap életmódmagazinjának, a Style-nak adott interjúban felfedte, hogy leánya - Sir Mick unokája -, a 21 éves Assisi jövőre hozza világra első gyermekét.     Jade szerint apját jó eséllyel nemigen rázza meg, hogy dédnagypapa lesz. "Az igazán nagy durranás az volt, amikor Mick nagypapa lett, így az, hogy most dédnagypapává teszik, már nem is olyan nagy ügy" - fogalmazott Jagger nagymamai örömök elé néző leánya.     Jaggernek két exfeleségétől és két volt szeretőjétől összesen hét gyermeke van, közülük kettő eddig négy unokával ajándékozta meg, dédunokája azonban még nem volt.      Sir Mick ugyanakkor közismert arról, hogy komoly erőfeszítéseket tesz a "klán" tagjai közötti jó viszony fenntartására. A 70. születésnapjára összerántott nyári londoni bulin például első felesége, a 68 éves Bianca a bulvárfotók tanúsága szerint barátságosan beszélgetett Jagger jelenlegi élettársával, a 46 esztendős L'Wren Scottal, az újévet pedig - ahogy Jade a The Sunday Timesnak elmondta - "majdnem az egész társaság" együtt köszönti majd Mustique egzotikus szigetén.     Jaggert közelgő rock-dédnagypapasága sem készteti arra, hogy nyugdíjba vonuljon: a banda máris az Ausztráliában kezdődő jövő évi újabb turnéra készül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?