Február 10-én, kedden a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Apátság közös szervezésében rendezték meg immár harmadik alkalommal a Cultura Nostra elnevezésű történelmi vetélkedő. Az eseménynek idén először a komáromi Selye János Gimnázium adott otthont.
Cultura Nostra
Február 10-én, kedden a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Apátság közös szervezésében rendezték meg immár harmadik alkalommal a Cultura Nostra elnevezésű történelmi vetélkedő. Az eseménynek idén először a komáromi Selye János Gimnázium adott otthont. Az iskola két történelem szakos tanára, Kovács Irén és Elek József is nagyban hozzájárult a verseny szervezéséhez, sikeréhez. Mint ahogy azt a Rákóczi Szövetség alapszervezetének elnökétől, Benyó Pétertől megtudtuk, a verseny három fordulóból áll. Az első, a Komáromban megrendezett regionális forduló volt, ahol írásbeli teszt formájában kellett a diákoknak bizonyítaniuk. Innét a legjobb húsz csapat kerül majd a Pannonhalmi Apátság döntőjébe, amely április 3-án és 4-én lesz. Itt további két fordulóra lesz. A döntő írásbeli és szóbeli teszt formájában méri majd fel a versenyzők tudását. „Cultura Nostra, mint ahogy azt a neve is mondja, a Mi kultúránk – nagyon fontos a mai időkben, amikor nagy támadásokat intéz a média a kulturális világ ellen. A kultúra ellen, amelyet őseink felépítettek, amelyet ezer éve őrzünk. Komoly veszélyben van sajnos a mindenféle, a televíziók által sugárzott valóságshow-kkal szemben, melyek nem hordoznak magukban semmiféle komoly értéket, mégis a fiatalok nagy részét a képernyők elé vonzza. Ezért is tölt el bennünket, szervezőket nagy örömmel, hogy idén is szép számban jelentkeztek csapatok erre a megmérettetésre, többek között Érsekújvárról és Galántáról.” – mondta Benyó Péter. A diákok kérdésemre, hogy miért tartják fontosnak ezt a versenyt, valamint, hogy milyen elvárásaik vannak ezzel kapcsolatban, hasonlóan válaszoltak: elsősorban kultúránk alaposabb megismerése indítatta őket, valamint, hogy ezáltal is felmérjék tudásukat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.