Csehország misztikus fővárosa, Prága

Mint a misztikus helyeket általában, Prágát is legendák sokasága lengi körül. Ezek közül a legősibb arról szól, hogy a világ teremtése után az angyalok legszebbike, a „fény angyala”, Lucifer a fejébe vette, hatalmasabb lesz Teremtőjénél. Gábriel arkangyal – feldühödve társa nagyravágyásán – kopjájával feléje sújtott, ám csupán koronáját érte el, melyből kiütötte annak legékesebb díszét, a Fény Kövét. A drágakő zúgva repült, beragyogva a Tejutat, és zuhant utána a lázadó angyal is. Fényét veszítve, sötét démonként söpörte félre az ég északi féltekéjének csillagait, majd a Föld fölé érve haragjában megpukkadt. A hatalmas robbanás nyomán keletkezett a Cseh-medence.

A Fény Kövének egy darabja a Vyšehrad nevet viselő dombba csapódott. Később Libuša fejedelemasszony e helyen jósolta meg Prága fényes jövőjét és dicsőségét, mely a csillagokig ér majd. Innen mutatott rá a másik szent helyre is, a Moldva túlsó partján magasló dombra, melyen ma a vár áll. Követei megtalálták ott a házának küszöbét faragó embert. És mivel a küszöböt átlépve gazdag és szegény egyaránt fejet hajt, a város a küszöbről kapta nevét.

Eddig terjed a legenda; a valóság azonban túlmutat rajta. Prága, Európa egyik legszebb ékköve az ég, a világosság felé szökő több mint száz tornyával ma is, mozdulatlanságában is fenséges, élő legenda. Ódon falai között ma is ott kísért a valódi és áltudósok, mágusok, szabadkőművesek és az Életelixírt kereső alkimisták szelleme, de az Óváros szűk utcáiban találkozhatunk Mozarttal, Franz Kafkával és Alphons Muchával is. Prága ugyanis nem felejti el azokat, akik nevét naggyá tették.

Az „aranycsinálók” fejedelme

Talán a város legtitokzatosabb helye a Moldva bal partján magasló vár, a Hradzsin és környéke. A Přemysl-ház uralkodói rakták le az alapjait, majd a IX. században az ország politikai, gazdasági, művelődési és szellemi központjává vált. Az teszi különlegessé, már-már egzotikussá, hogy az évszázadok során szinte minden uralkodó a saját ízlésének megfelelően alakította, bővítette, a koronként jelentkező építészeti irányzatok pedig szinte kivétel nélkül nyomot hagytak rajta. Ennek tulajdonítható, hogy a X. század húszas éveiben épített rotunda, azaz körtemplom „röpke” néhány évszázad alatt a Szent Vitus-székesegyházzá nőtte ki magát. Az egyes építmények geometriája, a díszként alkalmazott szimbólumok annyira sokrétűek és az értelmezés oly sok lehetőségét kínálják, hogy az ezek feltárásával foglalkozó kutatók egyre újabb és újabb talányokkal állnak szemben.

Az építők közül is kiemelkedik II. Rudolf császár, az „alkimisták fejedelmének” is nevezett uralkodó alakja. Az 1552-ben, Bécsben született Habsburg-házi uralkodó szigorú, a katolicizmus által áthatott spanyol neveltetésének béklyóit levetve, egyfajta fanatizmussal vetette bele magát a titkos tanok tanulmányozásába. Nem tudni, mítosz-e vagy valóság, hogy 1572-ben, tehát császárrá koronázásának évében (addig ugyanis csak király volt) csillagászai a Cassiopeia csillagképben egy üstököst vagy új állócsillagot fedeztek fel, mely fokozatosan változtatta a színét a sárga és a vörös színtartományai között. Két évvel később, 1574-ben, mindössze néhány nappal azelőtt, hogy II. Rudolfot Csehország királyává koronázták, váratlanul eltűnt. Később udvari csillagásza és csillagjósa, Tycho Brahe fejtette meg a jelenséget; a tudományos asztronómia és az asztrológia összekapcsolásával arra az eredményre jutott, hogy „az üstökös nyomán a világ tűz által fog elpusztulni”. Talán ennek is köszönhető, hogy a császár minden idejét és energiáját a béke helyreállítására és fenntartására fordította, amely a több mint kétezer tartományból álló birodalomban nem lehetett könynyű feladat. Az egyik korabeli misztikus jegyezte fel róla, hogy a béke igazi apostola volt, és prágai uralkodása idején szinte egész Európát besugározta „pozitív rezgésekkel”; a világban az isteni rendet fenntartó tao testesült meg általa, mely Prágát a spiritualitás Mekkájává avatta. A panzófia, az egyetemes műveltség, az anyag lényegégének feltárására, a mikro- és makrokozmosz kölcsönhatásainak keresésére és az „átlelkesült” világ titkainak fürkészésére irányuló törekvések fénykorában a Moldva parti metropoliszt a szellem olyan kiválóságai választották menedékül, mint a már említett Tycho Brahe, Johannes Kepler, Giordano Bruno, Guillaume Postel, Michael Maier vagy John Dee – a szabadkőművesség és a rózsakeresztes eszmék legavatottabb ismerői és védelmezői.

Titokzatos páholyok

Prága évszázadokon át a titokzatos szabadkőművesek egyik európai fellegvára is volt.

Az Európa más részein a XVI. évszázadban kibontakozó mozgalom Csehországban a XVII. és a XVIII. század fordulóján jelent meg. Szellemi atyja a kor egyik legfigyelemreméltóbb cseh nemese, František Antonín Špork gróf volt. A titkos ezoterikus tanokkal hollandiai tartózkodása idején került kapcsolatba, amikor is a Kereszt Híveinek Társasága – mely Comenius tanításaira épített – tagjai sorába fogadta. A legenda szerint a mai Špork utcában álló, a Két Arany Oroszlánhoz címzett épületben szentelte fel 1726. június 24-én Anthony Sayer, a londoni Nagypáholy nagymestere az első prágai páholyt, mely a Három Csillaghoz nevet viselte. Špork gróf, a páholy első nagymestere az alkalomból emlékpénzérmét veretett, melynek egyik oldalán ő maga, a másikon pedig az Újszövetségből ismert Új Jeruzsálem látható, tizenkét kapujával.

Az új rend tagjai gyakorta adtak egymásnak találkát Špork másik rezidenciáján, az Angyal-kertben álló palotában is. Összejöveteleiken nyakukban a máltaihoz hasonló kék keresztet viseltek, ezüstözött „3S” felirattal (3 Sterne – három csillag). Később a cseh arisztokrácia számos képviselője a páholy tagjává vált – így a Kinskyek, a Martinicek, a Schweertsek, a Paradisek és a Kaisersteinek leszármazottai is. De olyan neves művészek is fellelhetők soraik között, mint Mathias Bernard Braun szobrász, a barokk egyik legjelentősebb alakja, a Károly híd számos szobrának megalkotója.

A szabadkőművesek vagy maszonisták nyomai azonban Prágában több helyen fellelhetők. A Várkert alaprajzában, az egyházi épületek homlokzatain, de a paloták domborműveiben található geometriai elemek is gyanúsan közel állnak a szabadkőművesek által használt szimbólumokhoz. A kör, a háromszög, a kereszt vagy a rózsa szinte minden esetben az anyagi és a nem anyagi világ egyidejű létezésére, a világ felosztására, a lélek és a természet viszonyára, valamint a mikro- és makrokozmosz titokzatos összefüggéseire utalnak.

Két titokzatos doktor

„Mi, a Rózsakereszt Testvérisége nagypáholy tagjai, a Legmagasztosabb kegyelméből itt vagyunk köztetek, hogy megszabadítsunk benneteket, felebarátainkat, a tévelygéstől.”

Az idézett szövegtöredéket is tartalmazó röplap 1622 nyarán Párizs szinte minden házának a falán olvasható volt. Ekkor a művelt Európa már nyolc éve olvashatta a Fama Fraternitatist, a Confesio Fraternitatist és Christian Rosenkreutz alkímiai menyegzőjét, melyek a rózsakeresztes eszmék alappilléreivé váltak. Az öreg kontinens világi és egyházi tudósainak egy része kitörő lelkesedéssel fogadta a szellemi újjászületést hirdető tanok megjelenését, míg mások borzadállyal tekintettek a titokzatosság leplébe burkolózó társaságra. Csehországban az eszme II. Rudolf császár orvosának, Melchior Maiernek köszönhetően kezdett terjedni. Ez a Paracelsus óta legnagyobb elismerésnek örvendő német orvos és alkimista a XVI. és XVII. század fordulójának egyik legműveltebb gondolkodója is volt. A sokoldalú tehetségnek az orvosi teendők mellet maradt ideje kánonokat és fúgákat is komponálni, melyekhez alkimista témájú szövegeket írt. Ezeket a császár titkos laboratóriumaiban énekelték, miközben az Életelixír előállításán fáradoztak. Zeneszerzés közben a pitagóreusi elveket alkalmazta, melyek szerinte a világmindenség és az ember tulajdonképpeni lényegének leghivatottabb kifejezőeszközei voltak. Hatalmas tudását több kötet is őrzi; ő a szerzője a Arcana Arcanissimának, a Viatorumnak, a Symbola Aureának és az Atalanta Fugiensnek, melyben a zene, a szöveg és a festészet csodálatos ötvöződése érvényesül. Mindezen írások ismeretanyagát prágai tartózkodása során szerezte; az uralkodó halála után, 1612-ben Angliába távozott, ahol a kor másik nagy misztikusával, Robert Fluddal lépett szövetségre, a lét nagy rejtélyeit kibogozandó... Egykori Prágai lakhelyének, az Október 28. utca 15-ös száma alatt található, az Arany Kaptárhoz nevet viselő ház homlokzatát ma is rózsakeresztes szimbólumokat – kaptárt, méheket, Napot és Holdat – felvonultató dombormű őrzi a nagy gondolkodó emlékét.

A Lánc utca 3. alatt található szerény épület egy másik nagy mágusnak adott otthont csaknem két éven keresztül. Itt lakott Prágában töltött évei alatt Aureolus Theophrastus von Hohenheim. E hosszú, cifra név nem mást takar, mint a késői középkor egyik legműveltebb, s talán éppen ezért legrettegettebb tudósát, Paracelsust. 1537-ben, II. Rudolf meghívásának eleget téve érkezett az akkor már Európa szíveként emlegetett Prágába, hogy elősegítse az orvostudomány fejlődését. A megbízásnak eleget is tett, ám ami ennél is fontosabb, a cseh arisztokráciával megkedveltette az alkímiát és a mágiát. Arisztotelész anatómiakönyveit máglyára vetve hirdette később egész Európában, hogy „a mágia különb tanító, mint a világ összes írott könyve”.

A tudós rabbi

A Károly híd, valamint az Óváros tér környékének közvetlen szomszédságában, a Moldva jobb partján található a Zsidóváros. Prágának ez a része építészeti műremekek sokaságát rejti, ám a több mint fél évezred szellemi örökségének misztikuma legerősebben a zsidótemetőben érzékelhető. A szorosan egymás mellé zsúfolt, kissé düledező síremlékek közül szinte kiemelkedik Löw rabbié. Az 1520 és 1609 között élt szellemi vezetőt már életében legendák sokasága övezte. Mint a titkos zsidó tan, a kabbala avatott ismerője, a személyéhez fűződő mondák szerint csodákra volt képes. Hogy ebből mi igaz és mi a fantázia szüleménye, talán örökre titok marad; tény azonban, hogy a korábban Morvaországban és Lengyelországban tevékenykedő rabbi kapcsolatban állt Prága szinte valamennyi elismert asztrológusával és alkimistájával, Tycho Brahehoz pedig baráti viszony fűzte. Bölcsességének híre kíváncsivá tette az uralkodót, II. Rudolfot is, aki a történelemben példátlan cselekedetre szánta el magát – meghallgatásra magához rendelte a rabbit, anélkül, hogy az kérte volna. Az eset annál is figyelemre méltóbb, mivel a cseh uralkodóknak a zsidókhoz fűződő viszonya tisztán üzleti elveken alapult; azaz csupán biztos bevételi forrásként kezelték őket.

A Szent Vitus-székesegyház A nagy eseményre a történetírók szerint 1592. február 23-án került sor. A krónikákban az áll, hogy a császár parancsára Bertier fejedelem Jehuda Löw ben Bezalel rabbit, fivérét, Sinaie rabbit, valamint vejét, az eseményt lejegyző Itzak Katz-Kohent egy kis fogadóterembe vezette, ahol „a fejedelem hoszszas beszélgetést folytatott apósommal, különböző titokzatos dolgokról. Mivel hangosan társalogtak, minden szavukat jól hallottam. Azért cselekedték ezt, hogy a nehéz függönyök mögött rejtőzködő császár jól hallja, amit mondanak. Hirtelen azonban szétnyíltak a függönyök, és előlépett a császár. Néhány kérdést tett fel csupán a rabbinak, majd ismét rejtekébe tért. A fejedelem ezután apósomat egy terembe vezette, ahol várakoznia kellett; tőlünk barátilag elbúcsúzott, majd kikísért bennünket az udvarra. Többet nem közölhetek, köt a titoktartás, mint a királyi dolgokban az bevett szokás”. Az esemény persze legendák egész sorának vált táptalajává. ĺgy egyesek tudni vélték, hogy Löw rabbi a laterna magica segítségével megidézte és a falra vetítette az Ószövetség alakjainak szellemét – így Ábrahámot, Izsákot és Jákobot. A császár megilletődve nézte az elhunytak árnyait, majd a rabbi előzetes figyelmeztetése ellenére felkacagott. Az árnyak eltűntek, és a helyiség mennyezete fülsiketítő robaj közepette ereszkedni kezdett. A rabbi erre feje fölé emelte kezét, elmormogott néhány varázsigét, mire a mennyezet „megnyugodott”. Egy másik legenda szerint Löw rabbi alkotta meg az agyagóriást, a gólemet, amelyet egy pergamenre írt sémmel, azaz mágikus versikével keltett életre. A mozzanat erősen a rózsakeresztes hagyományban élő homunkulusz életre keltését idézi; a világirodalomba pedig Gustav Meyrink által került be, 1915-ben.

Comeniustól Kafkáig

Sosem gondoltam volna, hogy Comeniustól, a „nemzetek tanítójától”, vagy ahogy a misztikus nevezték, „minden szabadkőművesek Keresztelő Szent Jánosá”-tól Franz Kafkáig, a huszadik századi regény egyik megteremtőjéig ilyen rövid út vezet. Nem sejtettem, míg meg nem találtam az átjárót a Betlehem térről a Zsidóvárosba, mely a Nemzeti sugárúton, valamint Rudolf Steiner személyén keresztül vezet.

Kevesen vannak, akik ne tudnák, hogy Comeniushoz, korának e páratlan műveltségű tudósához kapcsolódik a modern pedagógia megteremtése, valamint az Orbis Pictus című tankönyv megírása. Arról azonban mélyen hallgat a történetírás, hogy a morvaországi kispapból a Testvéri Egység püspökévé lett férfiút a tiszta erkölcsiségnél is jobban foglalkoztatták azok a tanok, melyeknek vajmi kevés közük van az egyház és a világ dolgaihoz. Comenius már 1616-tól levelezést folytatott Johann Valentin Andreaevel, a Christian Rosenkreuz alkímiai mennyegzője című írás szerzőjével, aki fokozatosan felkészítette őt a titkos társaságokban vállalandó szerepe betöltésére. A hermetizmus, illetve a ezoterika iránti vonzalma adta a kezébe a tollat, hogy később, az emigráció éveiben megírja talán legfontosabb munkáját, mely a Világ útvesztője és a szív paradicsoma címmel vált ismertté. A misztikus tanok elmélyült tanulmányozását követően írta a Fény útját, majd később, már egy okkult svéd társaság tagjaként a Panegersiát, mely a maga korában felért egy kisebb istentagadással. Prágában emlékét ma a Betlehem-kápolna őrzi, mely egykor lakhelyéül szolgált.

Kétségkívül Comenius tanain nevelkedett a XX. század egyik legjelentősebb filozófusa, Rudolf Steiner. A századelőn a teozófia tanulmányozásában elmélyülő tudós első ízben a Cseh Teozófiai Társaság megalakulásának alkalmából, 1907-ben járt Prágában. A Louvre Kávéházban tartott előadását óriási érdeklődés kísérte; a kávézó később a teozófusok „gyűjtőhelyévé” vált. Olyan témákat feszegetett itt, mint a Golgota misztériuma, Buddha és Krisztus, az 1911-ben indított, „Okkult élettan” című előadássorozat nyitányán a kilenc ország polgáraiból összeverődött tömegben ott tipródott maga Albert Einstein is.

És persze ott volt a leendő író, Franz Kafka, aki Helena Petrovna Blavatska és Rudolf Steiner tanainak lelkes híve volt. Az akkor már két éve az írás mámorában tobzódó fiatalembert leginkább a teozófusok életfelfogása foglalkoztatta. Még többet szeretett volna írni, alkotni, otthagyni a munkahelyét, mely a megélhetésen kívül semmit nem adott neki; ezért az előadások egyikét követően arra kérte Rudolf Steinert, mondja meg neki, milyen irányban induljon, mit tegyen, hogy sorsa megváltozzon. Steiner persze – szokásához híven – nem igazította el, hanem rábízta a döntést. Erről az élményről, valamint csalódottságáról a szokásosnál is többet őrzött meg naplója. Szinte hihetetlen, hogy az amúgy éles szemű Steiner ne vette volna észre az ifjú Kafkában a szándék komolyságát, szellemi érettségét. Az utókor viszont hálás lehet neki, amiért „nem avatkozott a dolgok menetébe.” Olyan műveket mentett meg a világirodalom számára, mint az Átváltozás, A kastély, és A per.

A tér és az idő különleges pontjain, ott, ahol az ég a földdel összeér – mondják a bölcsek –, születnek a csodák. Számomra egy ilyen csodával ér fel Prága, Közép-Európa „örök városa”.