Csatornamustra

<p>A karácsonyi időszak a hosszú tévézések ideje is. Nézzük, mivel rukkolnak elő idén a magyar tévécsatornák!</p>

 

Az M1 műsorszerkesztői ismét elérkezettnek látták az időt a Sissi-sorozat ismétlésére. Az első részt 24-én vetítik 14.40-től, aztán naponta élvezhetjük, délutánonként.Jézus életét számtalanszor feldolgozták már filmben. Az M1 december 24-én, illetve 25-én 17.55-től egy két részes amerikai-olasz-német változatot tűzött műsorára 1999-ből. A rendező, Roger Young a lehengerlő nagytotálok és a beszédes közelik mestere, csinált már filmet Mózesről, Józsefről, Salamonról, sőt Herkulesről és Drakuláról is, újabban pedig az Esküdt ellenségek: Los Angeles című népszerű krimisorozat egyes részeinek stáblistáján tűnik fel a neve. Ez a film 30 éves korától követi a Megváltó életét, a szépen vasalt jelmezek mellett a másik zavaró tényező benne, hogy Pétert a Montalbano felügyelőt alakító színész játssza. (Roger Young Biblia-sorozatának másik darabja, a Pál apostol egyébként 25-én 22.25-től látható a Dunán.) 20 órától a Diótörő akciófilmesített, látványos verzióját vetíti az M1, utána pedig egy másik sokszor feldolgozott mű, a Jane Eyre következik. Charlotte Brontë nehéz sorsú nevelőnőjének történetét ezúttal a fiatal japán-amerikai Cary Fukunaga álmodta filmre, lágy pasztellszínekben, visszafogott érzelmekkel, az éteri Mia Wasikowskával a címszerepben.A Reszkessetek betörők! nélkül immár huszonkét éve nincs karácsony, ez minden idők legtöbbet vetített családi filmje. A magyar csatornák közül idén az RTL Klub tűzi műsorára az elnyűhetetlen amerikai vígjátékot 24-én 18.55-től, majd másnap ugyanebben az időben a második részt. A legbizarrabb karácsonyi filmet szintén az RTL Klub kínálja Karácsonyi rémek címmel, amely Dickens Karácsonyi énekének sajátos feldolgozása. Ez a film tulajdonképpen már átcsúszik szerdára, 0.35-kor kezdődik. A TV2-n télapókkal lesz tele a nap, talán a legaranyosabb történet A pót télapó (15.05), amelyben Whoopi Goldberg filmproducerként egy szereplőválogatáson kifogja az igazi Télapót, aki utódot keres magának. A Dunán karácsony este fő műsoridőben (20.15) egy komorabb hangulatú angol családi film látható Egy varázslatos karácsony címmel, amelyet Mozart közkedvelt operája, A varázsfuvola követ (21.45), Kenneth Branagh rendezésében. Ebben a romantikusra dizájnolt operafilmben a mesén van a hangsúly, a zene szinte csak kiegészíti a történetet.Karácsony másnapjára kifulladni látszik a kínálat, csak két filmet tudunk jó szívvel figyelmükbe ajánlani. A TV2-n 14.50-től Ben Affleck, illetve inkább az ő „bérelt családja” igyekszik Túlélni a karácsonyt. Az M1-en pedig Michael Keaton a Hóbarát 21.45-től. A cím borzalmas magyarítása ne riasszon el senkit, a film eredeti címe Jack Frost, azaz a főszereplő neve, aki mindig is híres zenész akart lenni, ám amíg ezen dolgozott, elhanyagolta családját. Karácsony estéjén végzetes balesetet szenved, egy évvel később azonban visszatér, a sors különös tréfájaként a fia által épített hóember testében. Még egy esélyt kap arra, hogy családjával szemben rendezze a tartozását. Ez egy olyan vígjáték, amely drámai elemeket is tartalmaz, egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?