Csak felnőtteknek!

Budapest. Felnőtteknek szól az RTL Klub következő, őszi valóság-show-ja, az amerikai 20th Century FOX licence alapján tervezett Kísértés, ezért várhatóan csak este kilenc után kerül majd adásba.

Budapest. Felnőtteknek szól az RTL Klub következő, őszi valóság-show-ja, az amerikai 20th Century FOX licence alapján tervezett Kísértés, ezért várhatóan csak este kilenc után kerül majd adásba. Az őszi műsorstruktúrába illesztett új reality az egyesült államokbeli Fox TV-n vetített Temptation Island magyar változata lesz, amelyben a kiválasztott szerelmes párok próbára tehetik másik iránti érzéseiket. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elmondta, a szereplőválogatásra olyan fiatalokat várnak, akik együtt járnak, de nem házasok. A Kísértésbe a hat vagy nyolc pár tagjain kívül több egyedülálló, valamint vonzónak szánt nőt és férfit is beválogatnak, akiknek az lesz a feladatuk, hogy elcsábítsák párkapcsolatban élő szereplőtársaikat. A párok tagjait a műsor felvételeinek kezdetekor elkülönítik egymástól és két külön, mexikói luxus üdülőhelyre viszik őket, ahol a férfiak szingli nőkkel, a szerelmespárok nő tagjai pedig idegen férfiakkal fognak együtt lakni. Kolosi – a csatornát a Való Világ korábbi részei miatt ért bírálatok és ORTT-büntetések ellenére – azt állítja, a kereskedelmi tévé adásában sem korábban, sem ezután nem lesznek olyan jelenetek, amelyek a törvénybe vagy a jó ízlésbe ütköznek. „Mai, átlagos erkölcsű fiatalokat láthatnak majd a nézők, prostituáltak nem szerepelhetnek a műsorban.” Azonban egyértelművé tette, hogy a csábító szerepre olyan férfiakat és nőket választanak, akik szexuális értelemben kifejezetten kívánatosak. A Kísértést hasonlóan a Survivor – A sziget című 2003-as túlélőshow-hoz az őszi hónapokban hetente egyszer sugározzák főműsoridőben. Az új reality sugárzási napjáról még nem döntöttek az RTL Klubnál. Azt mérlegelik, érdemes-e – a másfélmilliós átlagnézettséget produkáló Survivor-hoz hasonlóan – szombat este vetíteni az új műsort, vagy más napokon több nézőt hozhat a csatornának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?