Coco Chanel francia divatdiktátor 130 éve született

<p>Kevesen gyakoroltak akkora hatást a divatra és a nők életmódjára, mint Gabrielle Bonheur &quot;Coco&quot; Chanel, aki százharminc éve, 1883. augusztus 19-én született a franciaországi Saumurben.&nbsp;</p>

A korán árvaságra jutott kislányt két nagynénje nevelte, ők avatták be a varrás és az illedelmes viselkedés művészetébe és ők adták neki a Coco becenevet is. Próbálkozott kávéházi énekesnőként, kalaptervezőként, a nyomorból gazdag, nős "barátai" támogatása révén emelkedett ki. Huszonöt évesen vidéken nyitott divatkereskedést, majd Párizsban is megvetette lábát, a Chanel divatház 1920 óta működik a Rue Cambonon.    Chanel úgy vélte, az "igazi elegancia feltétele mindig az akadálytalan mozgás lehetősége", ezért már az első világháború alatt szakított a kényelmetlen, merev fűzős ruhákkal. Forradalminak számított, hogy csak olyan ruhát kreált, amit maga is szívesen hordott. Elsőként dolgozott a párizsi haute couture (exkluzív, egyedi gyártású ruhák) tervezői közül a konfekcióiparnak. Modelljeit az egyszerűség, a kényelem és a praktikum jellemezte.    Egy mondása szerint a nő soha nem lehet elég sovány és elég gazdag, - ő mindkét maga támasztotta "követelménynek" eleget tett. Nevéhez fűződik a "kis fekete ruha" bevezetése, az ingruha és az estélyi stóla divatba hozása, sőt a rövid női frizura is. Ő tette szalonképessé a korábban férfi viseletnek számító kardigánt és pulóvert a női divatban, s őáltala nyert polgárjogot a nadrágviselet a nők körében. Chanel megszelídítette az izgalmas, markáns tweedeket és kedvelte a jersey anyagot, amelyet korábban szinte kizárólag fehérnemű alapanyagként használtak.    Ő tette a divatékszert, a bizsut (kitűző, nyakláncok, fülbevalók, láncöv) a női ruházat meghatározó kiegészítőjévé. A fogalommá lett Chanel-kosztümhöz aranygomb, arany- és fémlánc, gyöngy, illetve steppelt kis női kézitáska illik, valamint középmagas sarkú cipő sötétkék, fekete vagy drapp orrbetéttel. Maga is gyakran járt nadrágban, sötét autóval utazott és olyan barátokra tett szert a művészvilágban, mint a zeneszerző Stravinsky, az író-képzőművész Jean Cocteau és a festő Picasso.    Chanel a parfümiparba is kirándult, így született meg a híres Chanel No. 5 parfüm. Azért kapta az ötös számot, mert ez volt Coco szerencseszáma, piacra is 1921. május 5-én, az év ötödik hónapjának ötödik napján dobták a Chanel-ruhákhoz hasonló egyszerű csomagolásban. Erről az illatszerről mondta Marilyn Monroe, amikor megkérdezték tőle, mint visel éjszaka az ágyban: egy csepp Chanel No. 5-öt. A Chanel cég kölnijei ezután számjelöléssel kerültek forgalomba, a hagyománnyal csak 1977-ben a Cristalle megjelenésekor szakítottak. Ma a Chanel-divatházhoz egész kozmetikai birodalom tartozik, ékszereket és órákat is gyárt, sőt a kollekció néhány éve formatervezett biciklit is tartalmazott, mivel a legendás üzletasszony szenvedélyes sportbarát volt. A Chanel-parfümök reklámarca volt már Catherine Deneuve, Nicole Kidman, Vanessa Paradis, Kate Moss, Keira Knightley és Audrey Tautou - sőt,a "parfümök parfümjének" nevezett Chanel No. 5-öt egy ideje egy férfi, Brad Pitt amerikai filmszínész népszerűsíti.    Chanel 1938-ban visszavonult. A II. világháborúban ápolónő volt, de ideje nagy részét Párizsban töltötte, majd 1945-ben nem teljesen önszántából Svájcba költözött egy náci tiszttel folytatott kapcsolata miatt. Csak tíz év múlva tért vissza diadalmasan a francia fővárosba új, gallér nélküli, szegéllyel díszített kötött kosztümjével.    Chanel soha nem ment férjhez, a westminsteri herceg házassági ajánlatát az öntudatos nő e szavakkal utasította vissza: hercegné sok van, de Coco Chanel csak egy. Voltak viszont híres és gazdag barátai, akik értékes ajándékokkal halmozták el, melyeket ő gyakorlatias módon lemásolt és eladott.    A társasági és művészeti élet nagyjai egymás sarkát taposták, hogy Chanel ruhát viselhessenek. Ügyfele volt egyebek között a filmsztárból lett monacói hercegné, Grace Kelly, Fabiola belga királyné, Marlene Dietrich, Ingrid Bergman, az összes Rotschild és Rockefeller. Chanel a divat nagyjai közül egyetlenként került fel a Time magazinnak a múlt század száz legnagyobb hatású személyiségét összegző listájára. Igazi divatdiktátor volt: főként női munkatársak sokasága vette körül, akik azonnal teljesítették parancsait. A "Kisasszonynak" számos hóbortja volt. Bár csak néhány utcányira volt a saját lakása, 35 évig bérelte a párizsi Ritz Szálló egyik lakosztályát, itt is halt meg 1971. január 10-én. Divatháza ma is működik, főtervezője a német Karl Lagerfeld.    Coco Chanel élete számos könyvet, filmet ihletett. A róla készült musicalben alakját Katharine Hepburn formálta meg, a róla forgatott francia film címszereplője a bájos Audrey Tautou, az amerikaié Shirley MacLaine volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?