Cicciolina a Heti Hetesben

Budapest. Még nincs három hete sem, hogy Staller Ilona, azaz a politikai pályafutással is kacérkodó Cicciolina az RTL Klub csatorna internetes vendégoldalán válaszolgatott a kérdezőknek. Azóta személyesen is ellátogatott a Fehérvári úti tévés-székházba, ahol hosszan tárgyalt Árpa Attila producerrel.

Budapest. Még nincs három hete sem, hogy Staller Ilona, azaz a politikai pályafutással is kacérkodó Cicciolina az RTL Klub csatorna internetes vendégoldalán válaszolgatott a kérdezőknek. Azóta személyesen is ellátogatott a Fehérvári úti tévés-székházba, ahol hosszan tárgyalt Árpa Attila producerrel. A hírek szerint Ilona és a csatorna is úgy gondolja, hogy tudnának együtt dolgozni. Sőt az elképzelések olyannyira közeledtek, hogy a tervek szerint ma már aláírják a szerződést is, amelynek lényege: Staller Ilona a következő hónapoktól az RTL Klub sztárcsapatát fogja erősíteni. A Cicciolina mellett felsorakozott csapat mindenben támogatja a képviselőjelöltként induló sztárt, aki így a televízióban és egyéb ambícióiban sem lesz hátráltatva, vagyis nyugodtan tudja végezni a munkáját. Mind a sztárnak, mind a csatornának hosszú távú közös tervei vannak, így mindkét oldalon bebiztosítják magukat a jövőre nézve a szerződő felek. A szerződésben állítólag több műsorról is szó van, s már a közeljövőben bemutatkozik a képernyőn Cicciolina. Ilona mindenesetre már úgy ülhetett be tegnap este a Heti Hetes felvételére, hogy nem alkalmi vendégként, hanem a csatornához szerződött munkatársként köszönthették őt a műsor közreműködői és a közönség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?