Menekülés a városból: Tomeček hét éven át munkásruhában járt

Mi a helyzet a lakásoddal? Miért hagytad el Pozsonyt?

Pozsonyban születtem, és 32 évig éltem ott. Mindig is szerettem volna egy házat. Pozsonyban azonban nem volt telkem, és általában rendkívül drágák azokon a helyeken, ahol el tudom képzelni, hogy lakjak. A harmincas éveimben kezdtem el vonzódni a gyökereimhez, ami esetemben Záhorie és Slovácko (Morvaország része). A szüleimnek volt ott egy házikója és egy régi pajta, ahová négyéves koromtól kezdve nagyon gyakran jártam. A választás tehát egyértelmű volt. Pozsonyba azonban gyakran járok, ez még mindig az a város, ahol születtem és felnőttem. Sok tevékenységem, barátom van, és általában pozitív a kapcsolatom a fővárossal.

Azt mondják, a jelenlegi házadat te magad javítottad…

Egyedül – ez volt a kedvenc mondásom gyerekkoromban, de inkább az evéshez volt köze. Az egész felújítás körülbelül hét évig tartott. Először a nagyapám unokatestvérével kezdtük, akitől tényleg nagyon sokat tanultam, és akinek nagyon hálás vagyok. Az összes építési munkát mi végeztük. A fával való munkát és a tető építését élveztem a legjobban. Nem egyszer előfordult, hogy reggel az építkezésen dolgoztam, délután pedig már rohantam a koncertre, tehát egyenesen a munkából a munkába. Rengeteg piszkos és nehéz munkát végeztem, így azt hiszem, én is sokkal jobban megbecsültem az egészet, mintha valaki kulcsrakészen adta át volna. A régi házikó felújítása után nekiláttunk a pajtának, amelyben jelenleg lakom. Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz a házam és az otthonom, de idővel ez így alakult. Megtartottuk a pajta alaprajzát és eredeti faszerkezetét, de ez egy igazán nagy felújítás volt. Az építkezés során megismerkedtem néhány nagyon ügyes ukránnal, akik között egy kivételes barátra is szert tettem, emberi és munkahelyi szempontból egyaránt. Jurijnak hívják, nagyon jó barátok lettünk, és még a háború előtt többször jártam náluk Kárpátalján, Ukrajnában. Ez idő alatt elég sokat tanultam Kárpátaljáról. Rendkívül hálás vagyok neki mindazért, amit értem tett, amit tanított nekem, és alig várom, hogy vége legyen a háborúnak. Remélem, túléli, mert már két éve a fronton szolgál. Remélem, hamarosan összejövünk, és megiszunk egy sört, és átbeszéljük az éjszakát.

(plus7dní)