II. Erzsébet jól van, csak megöregedett

II. Erzsébet jól van, csak megöregedett

A Buckingham-palota váratlanul, egy órával a megemlékezés kezdete előtt jelentette be, hogy II. Erzsébet brit uralkodó nem jelenik meg a háborús halottak tiszteletére emelt londoni emlékműnél tartott ünnepségen, amelytől uralkodása során korábban csak hatszor maradt távol. A hivatalos közlés szerint a 95 éves királynőnek meghúzódott a háta, de sokan aggódnak: október elején bottal jelent meg egy rendezvényen, később egy éjszakát kórházban töltött.

II. Erzsébet brit királynő nem vett részt az előző évszázad brit háborús halottairól való megemlékezésen, a háborús halottak tiszteletére a londoni kormányzati negyedben emelt emlékműnél, a Cenotaphnál, amelyet idén november 14-én, múlt vasárnap tartottak. A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja egy évszázadra visszanyúló hagyomány, amit az első világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon rendeznek meg. Hatvankilenc éve kezdődött uralkodása alatt a királynő – a sajtóhírekkel ellentétben nem kétszer és nem is négyszer, hanem – hat alkalommal maradt távol a királyi család tagjainak jelenlétében és látványos katonai felvonulással megrendezett ünnepségtől: 1961-ben, 1968-ban, 1983-ban, 1999-ben külföldi állami látogatások szólították máshová, 1959-ben azért nem jelent meg, mert András yorki herceggel volt várandós, 1963-ban pedig azért, mert legkisebb gyermekét, Eduárd herceg wessexi grófot várta.

A brit uralkodó a hadsereg főparancsnokaként 2017-ig koszorút is elhelyezett a két világháború halottainak emlékműve előtt, az utóbbi években viszont már jobbára a külügyi és nemzetközösségi hivatal közelben álló épületének balkonjáról – Kamilla cornwalli hercegné és Katalin cambridge-i hercegné jelenlétében – szemlélte a ceremóniát, miközben legidősebb gyermeke és örököse, Károly walesi herceg koszorút helyezett el és felolvasott a nevében. Köztudott, hogy ez a megemlékezés a királynő számára az egyik legszemélyesebb királyi kötelezettsége (többször lefotózták, amint könnyeket hullajt), ezért sokakat meglepett, amikor az udvar egy órával az esemény kezdete előtt lemondta részvételét. „A palota azt mondja, »meghúzta a hátát«, de kezdek attól tartani, hogy van valami, amit nem mondanak el nekünk az állapotát illetően. Remélem, tévedek. Gondoljunk ma rájuk (a háborús hősökre), és gondoljunk Őfelségére is” – reagált Piers Morgan brit televíziós műsorvezető az Instagram-posztjában.

Az aggodalmat csak fokozta, hogy a 95 éves II. Erzsébet október 20-án „bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából” kórházban töltött egy éjszakát. Akkor még úgy volt, hogy a királynő részt vesz a kormánya által a skóciai Glasgow-ba összehívott, november 1-jén kezdődő nemzetközi környezetvédelmi csúcstalálkozón is, de a következő hét elején lemondta a részvételi szándékát: előre rögzített videóüzenetét az ENSZ 26. klímakonferenciája alkalmából tartott fogadáson játszották le. Habár 2020-ban jószerivel távol maradt a személyes jelenlétet igénylő kötelezettségektől, áprilisban elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg halála után tucatnyi hivatalos megjelenésnek tett eleget: a sajtó beszámolói szerint a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetőinek júniusi csúcstalálkozóján és a Globális Befektetési Csúcstalálkozó résztvevőinek tiszteletére rendezett októberi fogadáson kifejezetten derűs és viccelődő kedvében volt, sokakkal beszélgetett, mellesleg jelentős ideig állt. Ugyanakkor az októberi észak-írországi látogatását, nem sokkal azután, hogy tizenhét év elteltével most először botra támaszkodva jelent meg, orvosi tanácsra lemondta.

Arról, hogy állhat-e konkrét betegség a háttérben, a közvélemény nem tudhat, mert a Buckingham-palota a szűkszavú tényközlésen kívül soha nem oszt meg részleteket a Windsor-ház magas rangú tagjainak egészségéről. Richard Berthelsen, a kanadai média királyi tudósítója szerint az uralkodó „méltóság és a magánélet bizonyos fokának megőrzése iránti vágya összeegyeztethetetlen az életünket meghatározó médiakorszakkal, ahol a köztisztviselőkkel kapcsolatos legapróbb részletek is nyilvánosak”. Ugyanakkor talán komoly aggodalomra nincsen ok, ugyanis II. Erzsébet szerdán már fogadta Nick Carter brit tábornokot, aki annak kapcsán kereste fel, hogy benyújtotta lemondását a védelmi erők vezérkari főnöki tisztségéről. „Jól van, köszönöm szépen” – ezt már a walesi herceg mondta aznap a Sky News riporterének a háromnapos jordániai állami látogatásán az édesanyja állapotát firtató kérdésekre. „Ha eléred a kilencvenötöt, a dolgok már nem mennek olyan könnyen, mint egykoron” – tette hozzá a koronavírus-járvány kirobbanása óta először vállalt külföldi hivatali vizitjén.

II. Erzsébet november-decemberben már nem vesz részt nagy nyilvánosságot igénylő eseményeken. Trónra lépésének 70. évfordulóját jövő februárban ünneplik, az állami köszöntés júniusban meghosszabbított munkaszüneti ünneppel folytatódik.

Navarrai Mészáros Márton

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?