Bruce Willis januártól forgat Magyarországon

Budapest |

<p>Bruce Willis amerikai színész a jövő év elején érkezik Budapestre, januártól forog ugyanis Magyarországon a Die Hard című akciófilm-sorozat ötödik része.</p>

Adam Goodman, a produkció hazai partnere, a Mid Atlantic Films vezetője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a januárban kezdődő forgatás Budapest belvárosát és a főváros környékét fogja érinteni.
A producer kiemelte: a stábban több magyar szakember is helyet kap majd "fontos pozíciókban". Arra a kérdésre, hogy magyar színészek feltűnnek-e majd a filmben, a producer azt válaszolta, hogy elképzelhető, ugyanakkor korainak nevezte a kérdést.
Az A Good Day to Die Hard című filmet eredetileg Csehországban forgatták volna, ám a bizonytalanná vált cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt a stáb végül Magyarországot választotta. A 20th Century Fox stúdiónál készülő produkció ottani költségvetését 12 milliárd forintnyi koronára becsülték.
A Drágán add az életed! című filmmel 1988-ban indult széria folytatásáról a főszereplő John McClane-t alakító Bruce Willis beszélt először 2010 elején. A rendező John Moore lesz, a forgatókönyvet Skip Woods írta. A bemutatót 2013. február 14-ére, Valentin-napra időzítették.
A film főként Oroszországban játszódik, ahova John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát. Hogy ki játssza majd az ifjabb John McClane-t, azt egyelőre nem tudni. Adam Goodman úgy tudja, a szerepre még nem választottak színészt. Az amerikai filmes szaklapokban és portálokon mindenesetre számos lehetséges név kering Paul Walkertől, a Halálos iramban sztárjától Aaron Paulon és Paul Danón keresztül Milo Ventimigliáig. Találgatások szerint a szerencsés kiválasztott - mint a Variety.com fogalmaz - akár meg is "örökölheti" majd a sorozatot az 56 éves Willistől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?