Botrányhősök a VASÁRNAPBAN: Popzseni öt infarktussal

Serge Gainsbourg

Írt eurovíziós sikerdalt, erotikus slágert és vagy negyven filmzenét. Választott életstílusába viszont kénytelen volt belehalni. Serge Gainsbourg nem tudott megjavulni, de nem is akart. 

Cigarettázott, ivott, vagy polgárt pukkasztott, de leginkább mindhármat egyszerre. A lecsúszott művészember imidzsét fejlesztette tökélyre, és ez nagyon sok sikert hozott neki.

Persze attól még senki nem lesz sikeres, hogy állandóan a szája sarkában lógó cigarettával énekel. Gainsbourg eredeti témamegközelítéseinek, áthallásokkal teli szövegeinek és egymástól távoli zenei stílusok ötvözésének köszönhette, hogy hazájában ma az egyik legnagyobb hatású popzenészt tisztelik benne. Hozzánk persze csak azok a dalai jutottak el, melyekből világsláger lett, például a Je t'aime… (ejtsd: zsötem, jelentése: szeretlek), melynek, mint minden valamirevaló világslágernek, külön kis története van. Úgyhogy erre most ki is térünk. Jane Birkinnel, későbbi feleségével énekli. Eredetileg Brigitte Bardot-nak írta (csakhogy Bardot akkori férje nem járult hozzá, hogy a dalt a színésznő elénekelje). Nagy botrány lett, mert addig nemigen volt szokás női lihegéssel tenni különlegessé egy popslágert. De szerencsére nem lett belőle általános zenei világdivat, csak egy sláger, amit a retró rádiók még napjainkban sem vonakodnak időnként lejátszani, bár nekünk ez már inkább komikus, mint érzelmes alkotás hatását kelti. Amúgy meg Gainsbourg egy magyar slágert is feldolgozott, méghozzá Seress Rezső 1933-as Szomorú vasárnapját. 

Honnan indult és hová jutott ez a popsztár, akit feslett életmódja ellenére a franciák a 60-as, 70-es és 80-as évek legnagyobb hatású előadójának tartanak? Mi köze hozzá Leninnek, hogy a művész Párizsban született? Miért változtatta meg a nevét? Miért nem lehetett vele kibírni? Milyen terápiával küzdött az újabb infarktusok ellen? Hogyan búcsúztatta Mitterand akkori francia miniszterelnök a temetésén?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Veres István írását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?