Börtönlázadást okozott

Női fogoly Venezuelában rendkívüli családi találkozóra vár (Fotó: Népszabadság) Dalmát délután találták meg cellájában, a lepedőjével akasztotta fel magát. A hír futótűzként terjedt szét a rabok között, és hamarosan kitört a lázadás. A rabnők berendezési tárgyakat törtek össze, matracokat gyújtottak fel, többen azzal fenyegetőztek, hogy az épület legfelső szintjéről ledobják gyermekeiket. A venezuelai törvények értelmében a kiskorú utódoknak lehetőségük van anyjukkal a fegyintézetben tartózkodni, többen bent voltak aznap délután is. A rabok emberibb körülményeket, a külföldi rabok hazaküldését, ügyeik gyorsabb intézését követelték, ezen belül egy autóbusz beszerzését, mivel jármű híján hónapok óta nem tudnak megjelenni a bíróságon, hogy részt vegyenek ügyeik tárgyalásán. A börtön vezetőinek a Guardia Nacional segítségével, több mint 24 óra múltán sikerült visszaállítani a rendet az intézményben.

Venezuelában senki sem akar börtönbe kerülni. Ebben pártállástól, szociális és gazdasági körülményektől függetlenül mindenki egyetért. Óriási a zsúfoltság, gyakoriak a lázadások, a rabok közötti kegyetlenkedés, kivégzések. Az elítéltek számára gyakorlatilag minden pénzbe kerül, a különféle áruk beszerzését a börtönön belüli maffia végzi, amely többnyire a kölcsönökön, kábítószeren keresztül a kezében tartja a bentlakókat. A venezuelai börtönöket az ecuadoriak mellett a kontinens legrosszabb, legveszélyesebb intézményeinek tartják.

Tavaly nyár óta háromszor találkoztam Dalmával, minden alkalommal Fenjves János konzult kísértem el. A romantikus lányregények stílusával élve Dalma „kedves, érzékeny teremtés volt”, művészi érzékkel és lélekkel megáldva. De a Los Teques-i börtönhöz a legkevesebb közük a lányregényeknek van. Még akkor is, ha ez tényleg a legjobb hely, ahova Dalma vagy bármelyik pórul járt külföldi drogfutár kerülhetett. Ezek a lányok talán nem is tudják, mekkora szerencséjük van. Például a férfiakhoz képest, akik a város másik végén, az európai ember számára már képtelenül zsúfolt börtönben decemberben hetekig nem kaptak enni. A Los Teques-i női börtönben több mint 280 rab, köztük 76 külföldi állampolgár él. A külföldi foglyok 99 százaléka fiatal kábítószercsempész, ahogy spanyolul mondják „mula”. A történetük is többnyire ugyanaz: egy jó barát, vőlegény, aki „tuti bulit” ígér, amiben semmi rizikó nincs, van viszont tengerentúli repülőút, nagyvilági élet, ingyenkábítószer – az igazi, belevaló karibi kaland, ráadásnak 4-5 ezer dollár készpénzzel a hazatérés után. És cserébe csupán néhány kiló kokaint kell a ruhába vagy a bőröndbe, esetleg a testbe rejtve áthozni a reptéren.

A lányok története ott is megegyezik, hogy soha egyetlen vőlegény vagy jó barát nem segített még a bajba jutott futárokon. Sem pénzzel, sem ügyvéddel, de még telefonhívással sem. Itt mindenki magára marad, és tudom, hogy gyakorlatilag a magyar foglyok az egyetlenek, akiket nemzeti konzuljuk vagy követségük rendszeresen látogat. Az intézmény a körülményeket illetően Venezuela egyik mintabörtöne. Az eredetileg apácák által létrehozott és működtetett intézetben minden rabnak saját ágya van, használhatnak televíziót, rádiót, szabadon mozoghatnak egész nap az udvaron, használhatják az udvari telefonfülkét, és kétnaponta egyórás internet-hozzáférés is biztosított.

De előfordul, hogy az élelmiszer-ellátás itt is akadozik, előfordul, hogy nincs gyógyszer, és az intézetnek igen hosszú ideje nincs semmiféle járműve, amivel a rabokat szállítsa. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az intézetben tartott rabok, akiknek nagy része még ítéletre vár, nem jut el a tárgyalásra. Megoldást korábban a jókora csúszópénzért, 200 ezer bolivárért megszervezett féllegális buszbérlés jelentett, de ezt néhány hónapja az illetékes minisztérium beszüntette, vagyis azóta a rabok ügyei nem haladnak. Az intézet másik magyar foglya, illetve a férfibörtön magyar lakója közel két éve vár arra, hogy a bíróság elé jusson.

A konzul egy festményt kapott aznap Dalmától, hazaszállításra, én pedig jó néhány perc beszélgetést. A képet akkor fejezte be, még nedves volt rajta a festék. A beszélgetés jó volt és jól is esett, azt hiszem, mindkettőnknek. Beszéltünk a gondokról, a drogról, ami hiányzik, és ami, ha van, akkor drága, mindene erre megy el. Harmadszor adta el a cipőjét... A konzulátus képviselője elvégezte a halottszemlét, és átvette az elhunyt holmiját. Az ügyvéd rendben talált mindent, indulhatunk vissza. Másfél kiló ruha, egytáskányi könyv, apróságok, köztük a kisollóm és a festővászon az ecsetekkel és a festékekkel. Ennyi maradt Holman Dalma után a Los Teques-i börtönben. Dalma öngyilkosságának okáról megoszlanak a vélemények. A fiatal nő korábban is küzdött pszichés problémákkal, emellett súlyos kábítószerfüggő volt. A venezuelai lapok szerint – nem sokkal tervezett szabadon engedése előtt – azért szánta el magát a végzetes lépésre, mert a buszhiány miatt nem jutott el ügye tárgyalására, és úgy vélte, bizonytalanná vált szabadon bocsátása.

Mind Magyarország, mind Venezuela aláírta azt a Strasbourgban készült nemzetközi egyezményt, amely lehetővé teszi a külföldön fogva tartott rabok hazaszállítását, cseréjét. Holman Dalmát humanitárius okokból a tervek szerint egy hónap múlva szállították volna Magyarországra, hogy ott orvosi felügyelet mellett feltételesen szabadon bocsássák.