Stockholm. A dohányzás fékezi, sőt, teljesen megállíthatja a hímvessző növekedését fiatal korban – állítja egy svéd szervezet. Ez persze nem igaz, a cél azonban a fiatalok leszoktatása a dohányzásról, ami szentesítheti az eszközt.
Bocsánatos hazugságok
A Nemdohányzó Nemzedék (Non Smoking Generation) nevű svéd szervezet vesszősatnyító hazugsága csak a fiúkra hathat, a lányokra legfeljebb közvetve. Ezért aztán nem ez az egyetlen tézis, amellyel a szervezet teleplakátozta Stockholmot, hanem az is, hogy a füstszűrőkben egérürülék van, mert az jól köti a füstöt. További meglátás: a passzív dohányzástól megdöglenek a madarak. „Reméljük, hogy hazugságaink elgondolkodtatják az embereket, és felkeresik internetes honlapunkat, hogy megtudják, mi az igazság” – mondta Anne-Theresa Enarsson, a szervezet vezetője. „Kampányunkat nem véletlenül időzítettük a nyári vakációra. Ilyenkor kezd a legtöbb gyerek dohányozni.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.