Ezt a területet a kontinens második legnagyobb folyója csenegette össze. Ebből s abból keveset. Az évenként áradások által elhozatott és hozzákeresztelt hordalékanyag így vált csallóközivé. A termékeny réteg pedig sajátos távlatokkal kecsegtetett. S a róna alatt bővizű források...
Bő termésű szántóföldek helyén kavicsgödrök
Fél évszázaddal ezelőtt az államilag szorgalmazott, mezőgazdasági beruházások idején öntözőcsatornákat vájtak Európa hordalékanyagába. E csatornák mélyéről kiváló forrásvíz bugyogott. Aztán elmúlt néhány évtized. És megint más „korhangulat” köszönt e területre. Az emberi találékonyság nyomán a mindenkori víz pedig visszakérte a hajdani szántókat.
Az erdők és mezők, a bőséges termésű szántóföldek helyén ma víztározó, hatalmas méretű kavicsgödrök éktelenkednek, na és itt az annyira csodált hajóút. A vizek felett pedig madarak. És hétmérföldes csizmájával az adott jelen idő. A helyi náció pedig az új kor villanófényében. Akár a föld, e náció is befogadta és csaknem néma beletörődéssel elfogadta a kényszerű változásokat.
Víz. Víz. Víz! És ahol valaha hajóút volt, talán évtizedek elmúltával bozótos lesz, esetleg erdő magasodik az ég felé.
Történt pedig annak idején, amikor a tározó és a levezetőcsatorna megépült, s a partokon itt-ott még kavicshegyek magasodtak, hogy a vakáció kezdetén egy húsz év körüli fiatalasszony a vízbe fulladt. A levezetőcsatorna partján magasodó kavicshegyről csúszott a vízbe.
– Az az ostoba! – mondta a férje mosolyogva a község polgármesterének. – Úszni nem tud, aztán ott eszi őt a nyavalya, ahol nem kéne... – s amint beszélt, a mosoly nem tűnt el az arcáról. – Most aztán megnézhetem magamat... – mondta. – Most aztán megnézhetem magamat. Itt a nyár. Mindenki a szórakozással törődik. Én meg uccu! Iramodhatok elintézni az ügyes-bajos dolgaimat!
Mosolygott. És szidta a feleségét. Amikor végre jól kibeszélte magát, sziporkázva elsietett. A polgármester pedig így szólt:
– El sem hinné, uram, kivétel nélkül mind ilyenek! Már a külcsínről felismerhetők. És a beszédükről... Mind ilyenek! Összeházasodnak. Élnek néhány esztendeig egymás mellett, de ők maguk is elcsodálkoznának, hogy miért. Igazából soha nem élik át azokat az élményeket, melyeket csak családban lehet. A lelkiviláguk?! Ők – azt hiszem – nem is tehetnek erről... Mert egyszerűen ilyennek születtek, ilyen távlatok adattak meg nekik... És így élnek. Úgy is öregednek meg, hogy a világ dolgai csak átszüremlenek tudatukon. Semmi, az égvilágon semmi nem hatja meg őket! Mint a mezőre kicsapott „vadak”, öntudatlanok. És sosem állnának meg ám, egy pillanatra sem, soha! Tesznek-vesznek, részcélokért, látszati semmiségekért bocsátják magukat áruba, és elhiszik magukban, hogy ez az élet rendje. Jól ismerem őket! Mert akadnak közöttük olyanok is, akik gondot okoznak. Bajkeverők, szédelgők, ismerem én ezeket! Nincs az a tragédia, ami okulásra bírná őket...
Indulni akartam. Az ajtóban még utánam szólt:
– Látta, hogy hogyan mosolygott?! Az a mosoly, kérem, az mindent elárult. Ilyen az ostoba és a pökhendi ember, kérem – mondta.
Előttem víz. Mögöttem víz.
– S az élet – mondtam.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.