Bill Gates egymilliárd dollárral száll be a globális felmelegedés elleni küzdelembe

Washington |

<p>A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába - jelentették be hétfőn.</p>

Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma. 

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot az úgynevezett zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot érintenek majd.

"Nyitottak vagyunk mindenre, ami lehetővé teszi az olcsó  és tiszta energia előállítását" -  szögezte le közleményében Bill Gates, a kezdeményezés életre hívója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?