Berlusconi a bíróságon tagadta a szexpartikat

Róma |

<p>Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő pénteken a Ruby-perben tagadta, hogy szexpartikat rendeztek volna házaiban.&nbsp; Berlusconit kiskorú prostitúcióra való kényszerítésével és megvesztegetéssel vádolják.</p>

"Óriási rágalomhadjárat folyik ellenem és azok ellen, akik vendégként jártak hozzám" - mondta a 76 éves Silvio Berlusconi.
A prostitúcióra való kényszerítéssel vádolt Berlusconi nem volt hajlandó válaszolni az ügyészek kérdéseire. Ehelyett fél órán át beszélt a római és milánói palotáiban rendezett partikról, és az ezeken 17 évesen részt vevő "Szívtipró Rubyval", a marokkói származású Karima El Mahrouggal való viszonyáról.
"Soha nem fizettem azért, hogy nővel intim kapcsolatot létesítsek, egyszer sem fordult elő az életemben. Kizárom azt is, hogy az Arcoréban levő villámban szexpartik zajlottak volna. Zenés, jelmezes ünnepségek voltak, amelyek a pincérek, a zenészek, a testőrök előtt zajlottak, és néha a gyerekeim is részt vettek rajtuk. Semmi botrányos nem történt. Én nem is voltam mindig jelen" - idézte fel a nála tartott partikat Berlusconi, aki az ügyészi vizsgálatok szerint több ezer fiatal nőt látott vendégül villáiban.
A Ruby-per eddigi tárgyalásain tanúként meghallgatott lányok egy részének beszámolói szerint Berlusconinál orgiák zajlottak meztelen nőkkel, akik az akkori miniszterelnökkel szexuális kapcsolatot is létesítettek. A nők ezért cserébe havi anyagi támogatásban részesültek, Berlusconi lakást bérelt számukra, autót, értékes ajándéktárgyakat vásárolt nekik.
Más verziók, többek között Ruby állításai szerint mindebből semmi sem történt meg, Berlusconi "teljesen normális vacsorákat" adott.
"A milánói bíróság húsz éve üldöz engem" - hangoztatta Berlusconi. Azt is tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna a milánói rendőrségre, amikor 2010 májusában személyesen telefonált a lopásért letartóztatott Ruby szabadon engedése érdekében.
Berlusconi elmondta, hogy a diplomáciai botrányt akarta elkerülni, mivel meg volt arról győződve, hogy Ruby Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rokona. A lány ugyanis így mutatkozott be Berlusconinak. "Úgy tudtam, 24 éves, megdöbbentem, amikor kiderült, hogy még kiskorú" - jelentette ki Berlusconi, hangsúlyozva, hogy Rubynak nem ő, hanem pénztárosa fizetett ki több tízezer eurót a lány követeléseire.
A bunga-bunga kifejezés egy régi viccből származik, semmi köze ahhoz, ami a partikon történt - hangoztatta Berlusconi.
Olaszország az az ország, amelyet szeretek - zárta le kijelentéseit, az 1994-es politikai színre lépésének jelszavát ismételve a bíróságon.
Nem ez az első alkalom, hogy a volt olasz kormányfőt prostitúciós vádak érik. 2009-ben Berlusconi egy 18 éves nápolyi lány, Noemi Letizia születésnapján tűnt fel, és azóta sem magyarázta el, milyen viszonyban állt a lánnyal. Ugyanebben az évben a prostituált Patrizia d'Addario számolt be a sajtónak a Berlusconival töltött éjszakákról.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?