Belgrád együttműködne az észak-atlanti katonai struktúrával

Felkapta a fejét a belgrádi sajtó, amikor kiszivárgott, hogy magas beosztású jugoszláv vezetők május derekán egy szerémségi faluban titkos tanácskozást tartottak az észak-atlanti katonai szövetség küldöttségével. Jugoszlávia a NATO előszobájában! – jelentették az újságcímek, arra utalva, hogy az ország kész felejteni a három évvel ezelőtti háborút.

„Ott azért még nem tartunk” – nyilatkozta, nyilván nem ok nélkül az egyik honi résztvevő, aki azt is tagadta egyúttal, hogy a találkozó titkos lett volna. Az esemény mindazonáltal különbözött a nyilvánosság tudtával eddig megtörténtektől, mert míg az utóbbi egy év során általában más szereplőket is felvonultató értekezleteken vagy a dél-szerbiai válsághelyzet csillapítását célzó kétoldalú megbeszéléseken került sor a találkozókra, ezúttal valóban a szorosabb együtt-működés lehetőségeit kutatták a tegnapi ellenségek, ha „nem hivatalos eszmecsere” formájában is. Ezt igazolja az a hivatalos bejelentés, hogy George Robertson NATO-főtitkár a belgrádi brit nagykövetséget meghatalmazta a kapcsolattartás csatornáinak kialakítására.

A hír nem igazán volt szenzáció: a belgrádi kormány valamivel korábban szándéknyilatkozatban jelezte együttműködési készségét az észak-atlanti katonai struktúráival. A kérdés csak az, mennyit kell még Jugoszláviának várnia, hogy a NATO rábólintson a békepartnerségben való közreműködésére, azaz milyen gyorsan tudja Belgrád teljesíteni az elébe állítandó – nem kevés – követelményt.

Az elvárások sorában az elsők közt van legalább két tábornok: Nebojsa Pavkovics vezérkari főnök és a közelmúltban kipattant, Momcsilo Perisics egykori vezérkari főnököt és egy amerikai diplomatát (állítólag a CIA balkáni ténykedésének irányítóját) érintő, egyébként mindmáig tisztázatlan „kémbotrány” főszereplője, Aca Tomics katonai elhárítási főnök mielőbbi leváltása, az utóbbi évtizedben megannyi bajt okozó jugoszláv hadsereg teljes átszervezése és civil kontroll alá helyezése. A két tábornok félreállítása nem ütközik komolyabb ellenállásba, a belgrádi államvezetés állítólag csak arra vár, hogy ezt csendben, mintegy saját akaratából tehesse meg.

Az átszervezés már keményebb dió – véli több helyi elemző –, s nemcsak azért, mert a felsőbb katonai struktúrák ragaszkodnak előjogaikhoz, de azért is, mert a fegyveres erő létszámát és fegyverzetét az új balkáni erőviszonyokhoz kellene igazítani, s ezekhez szabott, tehát az eddigitől merőben eltérő védelmi doktrínát kidolgozni. Ami azért okozhat nehézségeket, mert a régi szellemben nevelkedett és a világ egyik legjobban kényeztetett haderejében szolgált tisztikar még most is akkora nagyságrendekben gondolkodik, amekkorát a jószerével harmadára fogyatkozott és lerongyolódott ország képtelen követni. A hatalmat gyakorló mai, magukat demokratának nevező csúcspolitikusok pedig egyszerűbbnek látják munkájukat, ha maguk mögött tudják legalább az egyik fegyveres testület megnyugtató támogatását.

A belgrádi reálpolitikusok azonban tisztában vannak vele, hogy a balkáni lőporos hordótól megcsömörlött euroatlanti struktúrákkal tartósan szembehelyezkedni nem üdvös dolog. Pláne ha olyan fontos tét forog kockán, mint Koszovó. Ezért is keresik a közeledés útjait. A békepartnerség nem látszik túl fájdalmasnak; szakértők megítélése szerint ennyit még a 60 százalékos NATO-ellenes közhangulat mellett is el tud viselni a lakosság. Kérdés, miben lehetne megtestesíteni a partneri együttműködést.

Ha választani lehetne az atlanti katonai szervezet részéről ajánlott két partnerségi terület között (közreműködés adriai mentőgyakorlatokban, tekintettel arra, hogy Albánia és Horvátország között nincs közvetlen szárazföldi kapcsolat; csapatok küldése külföldi békemissziókba), Belgrád bizonyára az előbbire mutat, mert a békefenntartás költségeit aligha tudná állni hosszú távon, nem szólva a közvélemény rosszallásáról, ha a katonák egyike-másika koporsóban kerülne haza a küldetésből.

A helyi elképzelések egyelőre egészen mások. Míg Pavkovics vezérkari főnöknek irreálisan ambiciózus tervei lennének (akár zászlóaljnyi állományú műszaki, biológiai és vegyi védelmi, terroristaelhárító vagy ejtőernyős alakulat rendelkezésre bocsátása, fegyver-, hadfelszerelés-, repülőgépgyártás), az ország lehetőségeit józanabbul felmérő katonai körök kezdetnek elégnek tartanák az együttműködésre kijelölt tisztek angoltudásának csiszolását, törzsgyakorlatokon és megfigyelői tevékenységeken való részvételét. Az optimistábbja mindjárt kereseti lehetőséget is lát az ügyben; ezek úgy tartják, hogy a jugoszláv hadiipar, ha fegyvert nem is, de lőszert eladhatna a NATO-nak, ezenfölül a belgrádi katonai orvostudományi akadémia jó pénzért vállalhatná a térségben állomásozó nyugati katonák egészségügyi ellátását.

Dilemmái talán még vannak Belgrádnak, de ezeken gyorsan túl kell tennie magát. Nebojsa Csovics, a szerb kormány koszovói ügyekkel megbízott alelnöke két mondatban összefoglalta, miért kell sietni a döntéssel. A NATO egyre terjeszkedik a Balkánon, s Szerbia néhány éven belül legalábbis barátságtalan környezetben találhatja magát. Ha Koszovó miatt netán viszályba keveredne Albániával, az egész világgal találná szemben magát egy csapásra.

Tehát: ha nem tudod legyőzni, csatlakozz hozzá!

Újvidék, 2002 június