BB és VV

Szeretnék én is hozzászólni ahhoz a kukkolási őrülethez, amely most éli virágkorát Dunán innen és túl, bár már kissé elcsépelt a téma, tudom. Van, ugye, a Nagy Tesó meg a másik. Én ezekből egy percet sem láttam, merthogy nekünk olyan tévécsatornánk csak akkor lenne, ha mozdítanánk egyet az antennán. De ezek miatt... Egyszer ugyan tettem egy meddő próbálkozást leselkedni az interneten keresztül, de túl sokáig tartott a rákapcsolódás, biztos ott is nagy volt a tumultus. Úgyhogy be is fejeztem, még mielőtt elkezdhettem volna.

Viszont ámulatba ejt, amit naponta hallok, olvasok a műsorról. Az egy dolog, hogy mi motiválja a játszópajtásokat, néhány millió még forintban sem kevés pénz, meg aki magamutogató, annak ott a helye..., de mi vonzza nap mint nap tévé elé a bámulókat? (Jó, az ősember is megleste a bokor mögül a leendő kaját, de itt nem az az eset áll fenn. Azóta meg már néhány év is eltelt, állítólag valamicskét fejlődött az emberiség. Vagy mégsem?)

Hiába tartozik a műsor a reality show kategóriába, szerintem annak vajmi kevés köze van a realityhez. Inkább hiszem el a Hófehérkét meg a hét törpét. Mert, ugye, királylányok léteznek, kistermetű emberek szintén, és mérgezett almából meg gonosz boszorkányból is egyre több van. De ki adja saját magát egy kamera előtt? Pláne ha az a kamera nem is egy, hanem sok, elkísér oda is, ahova a király is gyalog jár. Erről jut eszembe egy kolléganőm, aki nem tudja használni a nyilvános toalettet, mert nem bírja elviselni a gondolatot, hogy valaki meghallaná. A csobogást. Azok ott benn a házban vajon hogy csinálják? Tényleg ilyen nagy úr a pénz, hogy az ember képes érte teljesen kivetkőzni magából, és közszemlére tenni a... Nem is tudom mijét, mindenét?

Elgondolkodtam, vállalnék-e ilyen szerepet. Biztos sokan feltették maguknak a kérdést, mire lennének képesek és mennyiért. Mekkora felháborodást keltett anno Robert Redford filmbéli tisztességtelen ajánlata Demi Moore-nak. Pedig mi ehhez képest ez a lelki (és testi?) prostitúció, ami nap mint nap zajlik a tévében... Igaz, hogy a népesség perverzebbik fele csak pár órát lát ebből, de gondolom, a stáb jót csámcsog rajta. Egyébként, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb lány mit (kit) választana. Vagy akkor már inkább az a típusú műsor, ahol bizonyítani kell. Mondjuk azt, hogy tudunk tájékozódni terepen, képesek vagyunk a túlélésre. Itt még hasznos tudást is lehet szerezni.

A minap olvastam, hogy ezek a műsorok tájainkon már népszerűbbek, mint a szappanoperák. És ez már nagy szó. Néhány hónapja még arról cikkeztek a lapok, mennyire távol állnak ezek a sorozatok a valóságtól. Tény és való, ott van forgatókönyv, és senki sem állítja, hogy azok az emberek abban a nagy házban most tényleg úgy élnek, ahogy mi látjuk. Tudjuk jól, hogy kitaláció az egész, de ott legalább (általában) szépek a népek, és néha kiengedik őket a városba is. ĺgy aztán láthatunk egy darabka Buenos Airest, Limát, Riót, Mexico Cityt. Ha már hetekig másokat kell bámulnom, akkor inkább legyenek azok a dél-amerikai emberkék. Erről jut eszembe egy másik kollégám, aki látta a Dallas összes részét. De úgy könnyű, hogy hetente csak egy estét kell rááldozni, és ez így elmegy évekig! Egyszer megfogadtam, hogy az egyik végtelen sorozatnak megnézem az összes részét. De sehogy se ment, pedig igyekeztem nagyon. Vagy más (értsd: érdekesebb) programot terveztem be, vagy már annyira az idegeimre ment a sok hazug és bugyuta szereplő, hogy kénytelen voltam pár napra kikapcsolódni a sorozatból. Arra azért gondot fordítottam, hogy az utolsó részt (amely általában a sok gyenge közül a leggyöngébb) lássam, mert különben fölösleges lett volna az a sok óra a képernyő előtt. Most eldöntöttem, ha még egyszer megkísérlem a szappanopera-nézési rekord megdöntését, akkor csak olyan sorozatot választok, amelynek egyszerre két részét sugározzák. ĺgy akár röpke 4 hónap alatt túl lehetek az egészen. S milyen jó lesz nekem, ugye?