Báróné a színpadon

Budapest. A hölgyek életkorával nem illik foglalkozni, nem is tennénk, ha Pitti Katalin ezt titkolná. Ha nem is túl boldog, hogy ma az ötvenediknél tart, de nem is próbál letagadni egyetlen évet sem.

A hollófekete hajú, karcsú opera- és operetténekesnő mostanában nincs túl jó passzban. 1978 óta volt az Állami Operaház énekesnője. Volt, és most ezen a szón van a lényeg. Az új igazgató közölte vele, hogy nem tart rá igényt. Pedig de szerette volna megünnepelni a 25 esztendős operaházi tagságát!

„Nem igaz, hogy kiöregedtem” – háborog. „Bármelyik lírai hősnőt hitelesen el tudom még játszani.” Mint ahogy koncerteken is énekli a régi nagy szerepeinek híres áriáit. A Pillangókisasszonyt, a Bohémélet Mimijét, a Traviata Violettáját, vagy éppen az operett primadonna szerepeit a Víg özvegyből, a Marica grófnőből, a Mosoly országából. Sokszor játszotta színpadon a Marica grófnőt, így nem jelenthetett gondot, amikor a valóságban is báróné lett. Egy német báró, Wolfhard von Boeselager vezette oltár elé hat évvel ezelőtt. Mindenki úgy gondolta, hogy ezt a remek partit kihasználja, élete végéig tetszeleg a bárónéi szerepben. Csodálatos kastélyban lakott, lakájok, szobalányok lesték minden gondolatát. Öt év múlva elege lett az egészből, elvált. Nem ez volt az első válása. Ha minden igaz, az ötödik.

Leblanc Győzővel, az Operaház bonvivánjával álompárost alkottak. „Napra pontosan öt évig tartott” – emlékezik vissza Leblanc Győző. „Akkor tette az asztalra a levelet: A válókeresetet beadtam, egy taxi jön a cuccomért.” Nem akartam elhinni, azt hittem, vicc. Imádtam Katit. De ahogy végignéztem a házasságait, mindegyik éppen öt évig tartott.

Csupán az Operaházhoz volt hű huszonhárom esztendőn keresztül. Ha rajta múlna, ez a „házasság” még mindig tartana.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?