Bár húst hússal eszik, nem veri péppé az ellenfeleit

Most mégis azon töpreng, folytatja-e vagy sem? Február óta pihent, s mint mondja: alaposan elfáradt, hiszen huszonhárom éve csak az ökölvívásról szól az élete. Nagyon szereti a bunyót, de már abba tudná hagyni. Az akarat, tizenkét menetre, megvan benne, a súlya is elindult lefelé, de a végső döntést még nem hozta meg. Ha sikerül felkészülnie, újra ringbe száll, ha nem, nem erőlteti. Akik szeretik, akkor is szeretni fogják, ha befejezte – ezt is tisztán látja. 2004-ben ő volt az egyetlen ökölvívó az egész földkerekségen, aki egy év alatt ötször védte meg világbajnoki címét. Ezzel az eredménynyel nem lehet nehéz a végső viszszalépés.

Nagy meccs után nagy kajálás?

Az étvágyammal sosem volt baj. Csak a rákot nem szeretem. Miért? – szokták kérdezni. Én pedig poénból azt válaszolom: otthon minden reggel meg kellett ennem, azóta rá sem tudok nézni. A legfinomabb falatokat viszont tényleg otthon eszem, apámnál. Ő olyan húslevest főz, hogy olyat még a legjobb étteremben sem tudnak készíteni. Az én életem ugyanis úgy alakult, hogy régóta éttermekbe járok. Főzni tehát nem tudok, a barátnőmmel pedig most éppen nem élünk együtt, tehát nincs, aki főzzön. A nővérem és az apu viszont lekörözhetetlenek e téren.

Mitől olyan különleges az otthoni húsleves?

Fogalmam sincs. Én nem kérdezek, csak eszem. Főzni nem lennék képes. Én még egy szelet kenyeret sem tudok megkenni.

Se vaj, se parasztkolbász?

Nálam, otthon? Semmi!

Konyha, hűtő?

Az van. Csak egyiket sem használom. Amíg a barátnőm nálam lakott, akkor volt valami a hűtőben, azóta üres.

De ha úgy hozná a helyzet, egy rántottát képes lenne...

... nem lennék képes! Soha nem csináltam. Én csak enni szeretek. Huszonnyolc éves az öcsém. Ő is úgy főz, hogy elájulok. Egyébként az ő húslevese is zseniális. Mondom is neki, hogy ha nem lennél a testvérem, és nem lennél fiú, akkor lehetnél a csajom. De a sógorommal is szerencsém van. Ha délelőtt felmegyek hozzájuk, olyan reggelivel fogad, hogy annak nincs párja. Nagy szerencsém, hogy közel lakunk egymáshoz. Az első utam, miután felkelek, általában hozzájuk vezet.

Öccse, gondolom, a papája mellett tanulta ki a „szakmát”.

Érdekelte őt. Odafigyelt ezekre a dolgokra. Én nem. Tizenkilenc éves voltam, amikor elkerültem otthonról. Nem vagyok szakács típus. A szüleink korán elváltak, s most az a helyzet állt elő, hogy apu második házassága sem sikerült, és megint van három kisfiú testvérem, akiket apu egyedül nevel. Neki naponta főznie kell. És nagyon tud. Olyan, mint egy jó anya. Mindig legalább három fogás van otthon. Én meg halálra eszem magam, ha hazamegyek. Most szombaton is ez volt. Húsleves, töltött káposzta, rántott máj. Bezabáltam, mint egy állat. De kiskoromban is a hét hat napján húsleves volt. Nőtt a fejem tőle. Az a borzasztó, hogy ha otthon eszem, mindenből repetázom.

Az éttermekben sem szokott hosszasan válogatni?

Nem. Ugyanis sehol sem kérek étlapot. Beülök, megmondom, mit szeretnék enni, és megkérem a szakácsot, hogy készítse el. Törzshelyeim vannak, ahol megbeszélem a pincérrel, hogy valami húst ennék, és mit tegyenek bele.

Inkább mellé, nem? Ilyen-olyan köret, zöldség...

... én csak húst eszem.

Hogy agresszívabb legyen?

Igen, ezt én is olvastam. A hús agresszívvá teszi az embert. Az ökölvívásban persze épp erre van szükség. Egyébként ismerek fiúkat, akik nem esznek húst, mégis nagyon jó bunyósok. Sok ilyennel találkoztam. Én gyerekkorom óta húsevő vagyok. Az étrendem kilencven százaléka hús. Zöldséget nem eszem.

Mákos tészta?

Hús!

Káposztás cvekedli?

Hús!

Spagetti?

Hús!

Éjjel-nappal hús?

Van két helyem, ahol állandóan csak steaket eszem. Kóla, kávé, steak gombás öntettel. Isteni. Vagy a kardhalsteak. Az is nagyon finom. A csajom is szereti.

Rengeteget utazik a világban. Hol ette eddig a legjobb steaket?

Az amerikai konyha borzalmas, ezt ki merem jelenteni, de a steaket ott is nagyon jól csinálják. A legjobban azonban az angolok. Ők jó vastag szeleteket adnak. Tavaly Brazíliában teleltünk három hetet a barátnőmmel. Ott félelmetes jókat ettünk. Rengeteg húst. Finomat, soványat.

Halételek?

Jöhetnek, megeszem. A rák vagy a polip azonban... hogy is fogalmazzak? Nem fontos. És van még egy specialitása a papámnak: a rántott hal, ponty vagy keszeg, ecetbe áztatva. Őrjítően finom.

Édességek?

Attól függ, mennyire vagyok ideges. Ha valami nem jött össze, feszültség ellen jöhet az édes. Vagy ha szomorú vagyok. Állítólag boldogsághormon van benne. Mostanában azonban egyre ritkábban eszem édeset.

Azon a napon, amikor ringbe száll, mennyit ehet?

A menetrend az, hogy súlyt kell hozni. Ha megvan a mérleg, a kaja nem is olyan nagyon fontos, inkább a folyadék. Az utolsó mecscsekre már hat-hét kilót is képes voltam leadni. Egy hónap alatt az elég sok. A mérleg napján jöhet egy kicsi ebéd, utána kitágul a gyomrom, este pedig lehet jó húst enni.

Most értettem csak meg, miért mondják, hogy péppé verte az ellenfelét.

Igen, azt is lehet. Ha még benne volt a vacsora. Tehát a mérleg után két-három liter folyadék, majd könnyű ebéd, a vacsora pedig lehet steak vagy két szelet natúr hús, rizzsel. A mérleg és a meccs között huszonnégy óra telik el. Enni kell!

Gyors fogyásra mi a receptje?

Edzek. Meleg helyen. Beöltözöm, és jöhet az ugrókötél. A szaunát nem szeretem.

A kiadós reggeli mit takar?

Szendvics, sonkás omlett, sok folyadék. Kenyeret nem nagyon eszem. A pacalpörkölthöz viszont mindig. Főtt krumpli, kenyér, kóla. Annak ez a velejárója. De a csülkös bablevest is imádom. Életem legnagyobb rekordja: csülök Pékné módra, majd egy rendes adag pacalpörkölt. Rosszul is voltam utána.

Mielőtt hazaindulna, megrendeli a papájánál, hogy mivel várja?

Fordítva történik. Ha főz valami nagyot, akkor felhív, hogy „Gyere, Misi!”

És mi az a „nagy”?

Például a töltött csirke.

Igazi mesterszakács a papa.

Tényleg az. Én meg a mesterevő. Ráadásul nullás vércsoport, ami a legősibb. Tehát hús, hús, hús! Százhetven centi vagyok, a kezem, a karom átmérője viszont száznyolcvanegy centi. Én vagyok a kapocs az állatvilág és az emberiség között. A hiányzó láncszem.

Járt valahol a világban, ahol majdnem éhen halt?

Olaszországban. Kint voltunk egy tornán Szardínia szigetén. Svédasztal jóformán csak tengeri herkentyűkkel. Szörnyű volt.

A másik véglet, amikor csak a kajáról szólt minden?

A disznóölések gyerekkoromban. Toros káposzta, hagymás vér, frissen sült tepertő.

Súlyos falatok...

Ma is valami ilyesmire vágyom. Töltött dagadó uborkasalátával, főtt krumplival.

De mondjuk, ha egy győztes szerelmi csata után nem lenne jártányi ereje sem, hogy kimozduljon otthonról? A pizza is megtenné?

Meg. Sok sonkával, szalonnával és kolbásszal.

Tea vagy kávé?

A teát tejjel Angliában szerettem meg. Gyerekkoromban égetett cukorból csináltuk. Barna színű lett a víz, abba tettük a citrompótlót, csak éppen semmi teaértéke nem volt. Egyébként kávés vagyok. Naponta hat tejeskávét iszom. Imádom. Ezzel is úgy vagyok, mint az evéssel. Nem azért eszem, mert éhes vagyok, hanem mert szeretek enni.

Mi lesz, ha befejezi? Mármint az ökölvívást.

Még nem tudom, hogyan tovább. Anyagilag biztosítva vagyok. Három éve mennek az üzleteim. Edző nem leszek, az biztos. Nagyon sokat dolgoztam azért, amit tudok. Ha a szűkebb családi körben valaki bokszolni akar, szívesen segítek neki. De senki más nem érdekel, ez az igazság.