Az utolsó orosz katona is elhagyta az űrvárost

Bajkonur |

<p>Áthelyezték az utolsó 1500 orosz katonát a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről, mivel az az év elejétől teljes egészében civil létesítményként működik.</p>

Az Interfax hírügynökség szerint a Bajkonurban állomásozó utolsó katonai egységek feloszlatásáról szóló parancsot az óév utolsó napján írták alá. Az űrrepülőtér, amely hosszú éveken át a Szovjetunió, majd Oroszország katonai objektuma volt, Bajkonur kazahsztáni város mellett található rakétaindító-hely, amelynek 6000 négyzetkilométeres körzetét létrejöttétől az akkori szovjet köztársaságban Oroszország ellenőrizte, majd a Szovjetunió széthullása után bérbe vette, s a szerződést 2004-ben 2050-ig meghosszabbították.

Az 1955-ben alapított űrrepülőtérhez kötődnek az űrkutatás történetének kezdetei: innen lőtték fel egyebek közt az első interkontinentális ballisztikus rakétát - eredetileg ezek felbocsátására építették -, a Szputnyik-1 első műholdat (1957. október 4-én); a Szputnyik-2-t, amely Lajka kutyát, az első élőlényt is az űrbe juttatta (1957. november 3-án), az első, embert, Jurij Gagarint is szállító Vosztok-1 űrhajót (1961. április 12-én), az első női kozmonauta, Valentyina Tyereskova űrhajóját (1963. június 16-án), valamint az első magyar űrhajóst, Farkas Bertalant szállító Szojuz-36-ot is (1980. május 26-án). Jelenleg innen indulnak a Nemzetközi Űrállomásra az orosz Progressz és Szojuz űrhajók.

A bajkonuri űrrepülőtér a világ legrégebbi és legnagyobb űreszköz-felbocsátó létesítménye. Kazahasztánban, az Aral-tótól mintegy 200 km-re, a Tyuratam nevű vasútállomás közelében épült fel. Az infrastruktúra teljes hiánya miatt - a sivatagos területen több száz kilométernyi utat és vasutat kellett építeni - a szovjet korszak egyik legköltségesebb vállalkozása volt a repülőtér, illetve a kiszolgálószemélyzetet befogadó település felépítése, amely 1966-ban város lett, és a Leninszk nevet kapta.

A Szovjetunió fennállása idején Leninszk zárt státusú, jobbára katonatisztek lakta város volt. Boris Jelcin néhai orosz elnök kezdeményezésére 1995. decemberében átnevezték Leninszket Bajkonurrá. Két évvel ezelőtt Bajkonur városában 70 ezer ember élt. Tyuratam mára nyolcezer lelket számláló, javarészt kazahok lakta falu lett, gyakorlatilag Bajkonur elővárosává fejlődött, de vasbeton fal választja el tőle. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?