A munkavállalók egyik legmobilisabb rétegét az unióban is a fiatal munkavállalók alkotják, hiszen kevesebb a kötöttségük, nem kiforrott az egzisztenciájuk és bátran váltanak szakmát.
Az unió várja a fiatalokat
Ez a speciális rendszer, amelyet a fiatal munkavállalók cseréjének neveztek el, struktúrájában kötődik a nemzeti munkaerő-közvetítési rendszerhez és a nemzeti politikákhoz, de európai szintű kötelezettségeket is tartalmaz.
A tagállamok vállalták, hogy létrehozzák a munkaadók és a fiatalok képviselőiből álló Nemzeti Tanácsadó Bizottságot, amely a felmerülő problémák mellett folyamatosan egyeztet a kormány képviselőivel arról, hogy a gazdaság különböző szektoraiban milyen a fiatal munkavállalók helyzete, illetve milyen ösztöndíjak érhetőek el számukra.
A tagállamok képviselői pedig rendszeresen találkoznak az Európai Bizottság képviselőivel, tájékoztatják őket a fiatalok által betölthető állásajánlatokról, képzési és egyéb lehetőségekről, a csere keretein belül segítenek, és egy másik tagállamban lehetőséget biztosítanak a már alapfokú végzettséggel rendelkező 18-30 éves pályakezdőknek vagy fiatal munkavállalóknak a minél hatékonyabb elhelyezkedésre.
A speciális pályázati rendszer révén a fiatal munkavállalók más tagállami állásajánlatokra, képzésekre is jelentkezhetnek. A képzési időszak hossza általában 6 és 18 hónap között van, de nemcsak a hat hónapot elérő gyakorlatot kell lehetővé tenni, hanem a rövidebbet is, amely során a fiatal munkaerő úgy nyer betekintést a fogadó ország foglalkoztatási rendszerébe, hogy elkerülheti a hosszabb távozásra vonatkozó döntés problémáit. Ez a rendszer vonatkozik a fiatal pályakezdőkre is.
Ha hazánk EU-tag lesz, itthon is ki kell alakítania a fiatal munkavállalók cseréjét ösztönző összeurópai rendszer különböző elemeit.
A magas munkanélküliségi mutatók mellett mostanában Németországban sem könnyű állást találni. A keresés nemcsak sok időt vehet igénybe, hanem költséges is lehet: a meghirdetett állások elnyerésének feltétele az ún. „Bewerbungsmappe”, azaz a jelöltek önmagukról összeállított mappája, amelyből a siker érdekében a pályázónak akár több tucatot is össze kell állítania.
A Bewerbungsmappe a jelölt tudásának, hozzáértésének, szakmai előmenetelének pontos dokumentációja. A mappában kötelezően szereplő iratoknak meghatározott sorrendben kell követniük egymást: az önéletrajzot a tanulmányokat és a szakmai tapasztalatot igazoló iratok fénymásolatainak kell követniük, majd kötelező mellékletként a referenciák másolatait is csatolni kell. A mappa tetején kell elhelyezni a kísérő vagy motivációs levelet.
Jobbak a pályázó esélyei, ha megkönnyíti leendő munkaadóinak a döntést. A mappát illik fotóval, tartalomjegyzékkel kiegészítve, könynyen áttekinthető formában összeállítani. A tapasztalatok szerint a német cégek személyzetis munkatársai konzervatívak, ezért nem érdemes feltűnő mappát választani, kreatív önéletrajzot összeállítani – jobban kedvelik ugyanis a hagyományos, visszafogott, klasszikus mappákat és formákat. Ennek ellenére, a megpályázott állástól függően, elvárják a kreativitás különböző fokát. Innovatív, kisebb cégek esetében érdemes rendhagyó formát választani, például CD-n elküldeni egy multimédiás bemutatkozó anyagot.
A mappák kiválasztásánál ügyelni kell a minőségre, és a csíkos, elmosódott fénymásolatok sem a professzionalitást bizonyítják. Eredeti iratokat soha ne küldjünk! A szakértők szerint, ha egy német cégnél szeretnénk állást kapni, érdemes a hagyományos kronológiát, a múltból jelenbe tartó felsorolást követni. Az önéletrajz kötelező melléklete a fénykép: ajánlott egy digitális fotó jó minőségű, kinyomtatott változatát csatolni. Kifejezetten tilos egy hagyományos fotót tűzőkapoccsal vagy gemkapoccsal rögzíteni, illetve családi vagy bármely más alkalommal készült kép kivágott részletét mellékelni!
A német cégvezetők elvárják azt is, hogy a jelentkező kifejtse, miért alkalmas a betölteni kívánt állásra, kitérve arra is, hogy milyen haszonnal járhat a cég számára az alkalmazása. A kötelezően csatolandó referenciákat a volt munkahely, oktatási intézmény egy-egy magasabb státuszú alkalmazottja állítja ki, részletesen jellemezve a jelölt szakmai teljesítményét. Hazánkban ezeknek a beszerzése elég körülményes, és nem is szokás, ráadásul külön gondot jelenthet, hogy az ajánlásnak német nyelvűnek kell lennie. Összegyűjtésük azonban mindenképpen ajánlott, így nagyobb az esélye, hogy eljutunk a felvételi beszélgetésig. (p, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.