Az osztályozás módszerei

A tanulók minősítése sok évtizedes probléma. A társadalom tárgyilagos értékelést követel, a pedagógusok viszont elvárják az objektív és megbízható módszerek kidolgozását. Ez az igény nem újkeletű, társadalmi előzményei több évszázadra visszamenően dokumentálhatók.

Az 1777-ben kiadott királyi tanügyi rendelet, a Ratio Educationis az oktatáspolitika történetében először írt elő bizonyos egységes követelményeket, négy osztályzati fokot állapított meg a tanulók értékelésére, a növendékekről pedig szöveges értékelést adott. Ez volt az első olyan oktatáspolitikai szabályzat, amely a magasabb osztályba lépést feltételekhez s bizonyos ismeretszint eléréséhez kötötte. A Ratio Educationis hozzájárult ahhoz, hogy a tanulmányi fegyelem határozza mg a tanulmányi eredményességet.

A ma is hatályban levő ötfokú rendszert 1860-ban dolgozták ki. Az ötfokú, számjeggyel történő osztályzási rendszer bevezetése akkor társadalmi igényként jelentkezett az egész Monarchia területén.

A tanulói teljesítmény értékelésének történeti áttekintése azért is indokolt, mert az 1. Ratio alapozta meg az osztályozás körüli több mint két évszázados vitát is.

A tantárgyak követelményrendszeréből kiinduló értékelés szempontjai és az oktatási-nevelési rendszer lefektetésének elvei így nem kerülnek ellentmondásba az oktató-nevelő munka általános céljaival és feladataival.

Bár az értékelés problémája ma is az időszerű társadalmi és pedagógiai kérdések közé tartozik, és a problémakör társadalmi vetülete elsődleges, a taglalástól mégis el kell tekinteni, és a kérdés pedagógiai szempontjaival kell foglalkozni. A modern pedagógia egyre inkább a gyermek támogatásában, megerősítésében, a tanulásban való segítésben látja az értékelés és osztályozás céljait, mert kitartásra ösztönzi a tanulókat és felkelti versenyző kedvüket. A pedagógus értékelő munkája gyakorlatilag sorozatos döntések meghozatalát jelenti. Ha ezek a döntések körültekintőek, a gyerek számára is segítséget jelentenek a tanulásban.

Az értékelés szoros kapcsolatban van az oktatási folyamattal, attól nem különíthető el. Mikor a pedagógus osztályoz – mérleget készít. Minden tanító legtermészetesebb ambíciója, hogy tanítványai teljesítményével a saját jó munkáját is bizonyítsa.

Jogos a pedagógusnak az az elvárása, hogy az osztályozás követelményeivel kapcsolatban egyértelmű állásfoglalásra van szükség, mivel óráról órára meg kell győződnie arról, milyen előrehaladást tanúsítanak növendékei az ismeretek elsajátításában, a készségek kialakításában és a tantervi követelmények teljesítésében.

A tanulókban is megvan az az igény, hogy az iskola értékelje az otthoni tanulás során végzett munkájukat, tudni akarják, hogy eredményesek-e, és mennyire eredményesek az ismeretek elsajátításáért folytatott erőfeszítéseik. A becsléssel végzett osztályzást gyakran és joggal tartják igazságtalannak, a szülők is, a tanuló is. A szubjektivitás kiküszöbölését hivatott elősegíteni az értékeléssel és osztályozással kapcsolatban kidolgozott módszertani követelmény.

Minden egyes tantárgy eredményes tanításakor jó pedagógiai légkörre van szükség. A gyerekek érezzék, hogy tanáruk (tanítójuk) optimista, szereti a tantárgyát, és bízik abban, hogy tanítványai sikeresen veszik majd az akadályokat. Az osztályban végzett pedagógiai munka legyen korszerű, differenciált, az osztály légköre segítőkész. Ily módon megteremthetők a korszerű értékelési módszerek alkalmazásának előfeltételei.

Az iskolaév során háromféle értékelést alkalmazunk.

Év elején tájékozódunk, hogy milyen szintről indulnak tanítványaink. Ebben az esetben diagnosztizáló értékelést végzünk. Ez az értékelési mód kötődhet osztályozáshoz. A kezdő szintet igyekszik feltárni, és a hiányok felmérése a tényleges tanulási problémákra irányul. Csak szóbeli lehet. Az alapiskola alsó tagozatán nagyon fontos szerepe van, mert a tanulás pedagógiai feltétele a diagnosztikus értékelés. A tanév elején és az új tantervi téma megkezdésekor alkalmazzuk.

A tanulás pszichológiai feltétele a fejlesztő értékelés. A fejlesztő értékelésnek kedvezően kell befolyásolnia a tanulást, fel kell számolnia a passzivitást és a látszattevékenységet. A fejlesztő értékelés a tanítási folyamatot igyekszik befolyásolni, a tananyaggal foglalkozva az oktatási folyamat során fejlesztő értékelést alkalmazunk, s így biztosítjuk tanítványaink előrehaladását a tananyagban. Ez az értékelési mód ne legyen hibakeresés, teremtsen egyensúlyt a szóbeliség és az írásbeliség között. Nevelési szempontból helyes, ha maguk a tanulók is bekapcsolódnak az értékelésbe. ĺgy juthat szerephez a tanulók önellenőrzése is, mert ki-ki megállapíthatja, mennyire közelítette meg a tantervi célokat, milyen mértékben sajátította el a tananyag részegységeit. Az értékelésnek ez a formája motivál és fegyelmez.

Hogy a tanulók milyen ismeretek birtokában vannak, arról a minősítő értékelés tájékoztat. Ez az értékelési mód lehet szóbeli és írásbeli. Feladata annak megállapítása, mily mértékben sajátították el a tanulók a fontos ismereteket, tudásuk milyen mély, milyen terjedelmű és milyen minőségű. Ezt az értékelési formát a témák lezárásakor, illetve félévi és év végi ismétlés során alkalmazzuk. A minősítő értékelés társadalmi követelmény, öt fokozatú skálája van. A témazáró osztályozás nem vonható ki az oktatásból, mert megalapozott társadalmi elvárásokat juttat kifejezésre. Ha nem osztályoznánk, csökkenne a tantárgyak presztízse és a tanulók aktivitása.

Beszélni kell azonban arról is, hogy az osztályozás félelemkeltő eszköz is lehet. Ha a gyermek rossz jegyet kap, és nem a képességeihez mérten teljesít, közöljük vele, hogy nem örülünk a rossz jegynek, de biztosítsuk róla, többre képes. Ne feledjük vele tudatni, hogy szeretjük, és ha segítségre van szüksége, ránk mindig számíthat.

Az osztályozás célja nem lehet más, mint hogy a gyermeknek (és a tanárnak) jelezze munkája hatékonyságát. Az osztályozásban jelen van a gyerek képessége, szorgalma, kitartása, rendszeressége, kapcsolata a környezetével, melyben ott vagyunk mi, felnőttek is, szülők, pedagógusok. A tanulásban megszokott követelmények alapján nem okoz nehézséget az optimum és a minimum szintjének megállapítása. Ha a tanuló eléri az optimális szintet, kitűnő osztályzatot kap, a minimum szintet elérőnek viszont elégséges osztályzat adható. Ezen a két szinten belül, az érdemjegyek kritériumait értékelve, a dicséretes és a jó osztályzat igazságosan elhelyezhető.

A modern pedagógia fontosnak tartja, hogy mind a tanulók, mind a szülők ismerjék a tantervi követelményeket. A gyakori osztályzás lehetővé teszi, hogy megszokják és megtanulják önmaguk értékelését, azaz teljesítményüket viszonyítani tudják a tantervei követelményekhez.

A szerző gyakorló pedagógus