Az erős dialektussal beszélők nem lehetnek pilóták Kínában

Sanghaj |

<p>A félreértések és az esetleges balesetek elkerülése végett nem engedélyezik majd, hogy a mandarin nyelven erős dialektussal beszélők repülőgép-vezetői engedélyt kapjanak Kínában - jelentette be a polgári repülési hivatal.</p>

Az engedélyért folyamodó leendő pilóták számára 2016-tól kötelezővé teszik az ország hivatalos nyelvének számító standard kínai vizsga letételét. Aki az oktatási minisztérium által szervezett, kínai állampolgárok számára kifejlesztett teszten a hatos skálán négyesnél lejjebb teljesít, nem lehet pilóta - áll a rendelkezésben.

Az új szabályok a már alkalmazásban álló pilótákra is vonatkoznak: ha nem képesek erős dialektusuk javítására, más pozícióba helyezik át őket. A rendelkezésekre azért van szükség, mert egyes kínai pilóták dialektusa komoly félreértések okozója a légiirányítókkal folytatott kommunikáció során - magyarázza a döntést a hivatal.

Kína területén 56 etnikai csoport él együtt, a dialektusok, nyelvjárások és helyi nyelvek száma a 130-at is meghaladja. A pekingi nyelvjárásra épülő standard kínai (putunghua, Kínában mandarin) nyelv 1955 óta nemzeti nyelv, használata - a nyelvi egység megteremtésének céljával - 1985-től kötelező a kínai iskolákban. A putunghuát jelenleg az ország lakosságának kétharmada, csaknem 850 millió ember beszéli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?