VIDEÓ: Az autóvezetés segít „ellazulni” a patkányoknak

Az autóvezetés segít "ellazulni" a patkányoknak

Az autóvezetés képességének az elsajátítása egyfajta „elégedettséggel” tölti el a patkányokat, csökkentve a stressz-szintjüket – állapították meg amerikai kutatók.

A Richmondi Egyetemen dolgozó Kelly Lambert szerint az eredmények nem csupán a patkányok agyának kifinomult működését segítenek megérteni, hanem egy nap a mentális betegségek új, nem gyógyszeres alapú kezelési formáinak kifejlesztését is segíthetik.

A szakembert régóta foglalkoztatja a neuroplaszticitás, vagyis az, hogy miként változik az agy az élmények és kihívások hatására, és különösen tanulmányozni akarta, hogy a természetesebb – ingergazdagabb – környezetben tartott patkányok mennyivel teljesítenek jobban a különböző feladatokban, mint a laboratóriumban élő társaik.

A kutatók apró robotautókat alakítottak át belülről navigálható, fülkés kiskocsikká a patkányok számára. A jármű belső terének aljára alumíniumlapot helyeztek, és a balra, jobbra, valamint az egyenesen való haladáshoz három rézdrót szolgált kormányként. Amikor az állat ráállt az alumíniumlapra és megérintette a drótok valamelyikét, a jármű elindult a kiválasztott irányba.

VIDEO: Scientists at the University of Richmond have successfully trained rats to drive tiny cars in exchange for tasty bits of cereal, and found that learning the task lowered their stress levels pic.twitter.com/1Wiwc3NRiX

— AFP news agency (@AFP) 24. októbra 2019

A kutatók ennivalóval jutalmazták az állatokat, amikor azok sikerrel beindították az autót. A rágcsálók végül már egy négy négyzetméteres plexiüveg arénában is sikerrel navigáltak, hogy megszerezzék a jutalmat.

Lambert szerint ugyanakkor a 11 hím és 6 nőstény patkány nem egyforma ütemben sajátította el a vezetés képességét. Az eredmények igazolták a kutatók elméletét arról, hogy az „ingergazdag környezetben” tartott állatok sokkal gyorsabban tanultak, mint az unalmas, barátságtalan laboratóriumi környezetben élő társaik.

A vezetésteszteket követően a kutatók elemezték a patkányok ürülékét a kortikoszteron nevű stresszhormont és a stressz ellen védő dehidroepiandroszteron szintjét vizsgálva.

A kísérletben részt vevő patkányok mindegyikénél magasabb dehidroepiandroszteron-szintet mértek a kutatók, vagyis a rágcsálók nyugodt állapotban voltak, ami az új képesség elsajátítása miatt érzett elégedettséggel állhat összefüggésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?