A rendőrök sem hittek a szemüknek: ötfajta droggal a szervezetében vezetett egy sofőr

drogteszt

Először azt hitték, hogy az illető „csak” részeg.

Éjszakai szolgálat közben a nyitrai rendőrség munkatársai észrevettek egy Peugeot 206 típusú gépkocsit, ami furcsa manőverekkel közlekedett.

Miután megállították az autót, igazoltatták a sofőrt, aki az ellenőrzés során egyértelműen kábítószeres befolyásoltság jeleit mutatta: pupillái kitágultak, és zavarodottan kommunikált.

Az illetőt először megfújatták, az alkoholszonda azonban nem jelzett, ezután drogtesztet végeztek rajta, amelynek eredménye pozitív lett amfetaminra, metamfetaminra, benzodiazepinekre és THC-ra. Itt nem lett vége a történetnek, a 37 éves férfit ugyanis a helyi kórházba vitték, ahol mintát vettek tőle, amely alapján kiderült, hogy az említett kábítószereken kívül ecstasy is volt a szervezetében.

A rendőrség jegyzőkönyvbe vette az eseményeket, a sofőrt pedig eltiltotta a további járművezetéstől.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?