Az Apple tagadja, hogy az akku hibája okozná a francia iPhone-ok robbanását

Párizs |

<p>Semmi jele, hogy az akkuk túlmelegedése miatt robbant volna fel néhány iPhone képernyője a közelmúltban; a franciaországi eseteket "külső behatás" okozta - közölte pénteken a készüléket gyártó Apple Inc.</p>

A technikai óriás a francia hírügynökségnek eljuttatott közleményében saját vizsgálataira hivatkozva leszögezte, hogy az iPhone-ok képernyőjének törését eddig minden esetben "külső erő" okozta.
    Tíz francia iPhone-tulajdonos jelentette be az utóbbi időben, hogy mobilja képernyője érthetetlen okból felrobbant vagy összetört. Ezek közül egy augusztus közepén történt eset azért kavart vihart, mert egy kamasz állítólag akkor szenvedett szemsérülést, amikor okostelefonja felrobbant.
    Hervé Novelli,francia fogyasztóvédelmi miniszter pénteken az Apple illetékesével való találkozás után kijelentette: a cég első vizsgálati eredményei szerint nem hibás akkumulátor vezetett a robbanásokhoz, "valamilyen előzetes ütődés törte össze a képernyőket".
    Mint mondta: a károsult fél a szemsérülést okozó készüléket mindeddig nem volt hajlandó az Apple szakértőinek rendelkezésére bocsátani, ezért nem tudták tisztázni, mi okozta a balesetet.
    Az Apple már 26 millió iPhone-t és 200 millió iPodot adott el világszerte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?