Panoráma

Az antitesteket hatékonyabban elkerülő formában mutálódhat a brazil variáns

Az antitesteket hatékonyabban elkerülő formában mutálódhat a koronavírus Brazíliában felfedezett variánsa.
MTI

2021. április 15. 07:45

koronavírus Brazília
- TASR/AP-felvétel

A Fiocruz, a latin-amerikai ország közegészségügyi intézete által végzett kutatás során a vírus tüskeszerű fehérjéjének mutációira bukkantak; ezeket használja a vírus a sejtekbe való behatolásra és a sejt megfertőzésére.

A szakértők szerint ezek a változások ellenállóbbá teszik a vírust a vakcinákkal szemben, amelyek a tüskefehérjét célozzák meg. Ez jelentősen súlyosbíthatja a brazíliai járványt.

„Úgy véljük, ez egy újabb elkerülő mechanizmus, amelyet a vírus az antitestek válaszának elkerülésére hozott létre” – mondta Felipe Naveca, a tanulmány egyik szerzője, a Fiocruz munkatársa.

Az intézet Amazonas állam fővárosában, Manausban van, melyről úgy vélik, hogy innen származik a P1 nevű variáns.

Naveca elmondása szerint a változások hasonlónak tűnnek, mint amelyeket a még agresszívabb dél-afrikai variáns esetében láttak. Utóbbival szemben egyes tanulmányok szerint bizonyos vakcinák kevésbé hatásosak.

„Ez különösen aggasztó, mert a vírus evolúciója folyamatosan gyorsul” – tette hozzá a szakértő.

Vizsgálatok szerint a P1-variáns 2,5-szer fertőzőbb, mint az eredeti koronavírus, és ellenállóbb az antitesteknek.

Franciaország kedden felfüggesztette összes Brazíliába tartó vagy onnan érkező járatát, hogy megakadályozza a variáns terjedését. Latin-Amerika legnépesebb országa egyre jobban elszigetelődik.

A variáns, mely hamar dominánssá vált Brazíliában, valószínűleg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a járvány második hulláma ennyire súlyossá vált. A koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma 350 ezer fölé emelkedett Brazíliában – ez az Egyesült Államok mögött a második legtöbb.

Brazíliában a járvány egyre inkább érinti a fiatalabbakat is. A kórházi adatok szerint márciusban az intenzív ellátásra szoruló betegek több mint fele volt 40 éves vagy annál fiatalabb.

A P1 variáns mutációja a fertőzések gyors ütemét tekintve nem lepte meg Ester Sabinót, a Sao Pauló-i Egyetem tudósát. Ha gyors a fertőződés üteme, mint ahogyan az Brazíliában jelenleg történik, megnövekszik az új mutánsok és variánsok kialakulásának kockázata – mondta a kutató.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mária Kolíková
Frissítve

Kolíková marad az igazságügyi miniszter

Szputnyik

Matovič szerint a napokban kezdődhet a Szputnyikkal való oltás Szlovákiában

arkana

Renault Arkana: megérkezett Szlovákiába a francia újdonság

Škoda Fabia

Az új Fabia modernebb és szebb lett, gazdagabb felszerelést is kapott

Tibor Gašpar
Frissítve

Őrizetben marad Tibor Gašpar és több volt magas rangú rendőr is

ddddd

Mégis lesz idén valami Pohoda-szerűség

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.