Az amerikaiak leginkább Lady Dianát támasztanák fel

New York |

<p>Az Egyesült Államok lakossága, ha feltámaszthatna valakit halottaiból, leginkább brit Lady Dianát választaná, Michael Jackson csak a harmadik lenne holtversenyben Whitney Houstonnal.</p>

Mindez annak felmérésnek az eredményeként derült ki, amelyet az elmúlásról készítettek ezer válaszadó révén. Lady Diana - a brit trónörökös, Károly herceg néhai felesége, aki 1997 augusztusában halt meg autóbalesetben - a szavazatok 35 százalékát kapta. A második helyre 14 százalékkal Steve Jobs, az Apple Inc számítástechnikai cég társalapítója került. Jackson ás Houston egyaránt 11 százaléknyi szavazatot kapott.      A Vanity Fair című amerikai magazin felmérése alapján a többség - 55 százalék - az életét áldozná gyermekéért, 12 százalék a párjáért, 10 százalék a szüleiért, vagy vallásáért. A hazáért mindössze 5 százalék lenne hajlandó életét adni.      A kutakodásból megmutatkozott: a férfiak 70 százaléka szeretné, hogy párja túlélje őt, azaz inkább ő haljon meg előbb, míg a nők esetében csak 46 százalékos a hányad. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?