Átszúrta a combját a bika

Madrid |

<p>Egy amerikai férfi combját szúrta át a bika szarva a szerdai pamplonai bikafuttatáson. Rajta kívül még öten kerültek kórházba törések, zúzódások miatt, amelyeket esések okoztak.</p>

A 39 éves amerikai férfit percekkel a sérülés után már el is látták a mentősök, akik minden reggel készenlétben állnak a futtatások idején az útvonal több szakaszán is. 

A helyi kórház tájékoztatása szerint a turista sérülése nem súlyos, ahogy a többieké sem.

Az idei pamplonai futtatásokon eddig 12 embert sebesítettek meg a bikák szarvai.

Idén a szerdai volt az utolsó előtti futam, amelyet a tévéközvetítés szakkommentátora gyorsnak és izgalmasnak talált.

A futamra a Núnez del Cuvillo tenyészet 12 bikáját választották, az állatok két és fél perc alatt tették meg a 850 méteres távot Pamplona belvárosában.

A futást nehezítette, hogy alig egy órával a kezdés előtt állt el az eső, és a macskakövek nem száradtak meg teljesen, noha korábban egy speciális anyaggal vonták be őket, hogy kevésbé csússzanak.

Így is több bika esett el futás közben, az egyik kanyarban egymásra is zuhantak. Volt olyan állat, amelyiknek az emberek segítettek felállni, húzták-tolták, hogy tovább tudjon futni.

A legtöbb bika teljesen figyelmen kívül hagyta a körülötte futókat, csak rohant előre. Néhány ember ezért megpróbálta megérinteni az állatokat, ami egyébként szigorúan tilos, hiszen kiszámíthatatlan, hogy a bika miként reagál. Akit ilyesmin rajtakaptak, annak a tömegben futó terelők a kezére csaptak a terelőbottal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?