Átszámítják a nyugdíjakat

A Szociális Biztosító mintegy 35 ezer embernek már átszámította az öregségi nyugdíját a tavaly elfogadott törvénymódosításnak megfelelően. Ezek azonban csak az „egyszerűbb esetek”, azok, akiknek az öregségi nyugdíjhoz nem kapcsolódik más járadék – például özvegyi nyugdíj –, vagy nyugdíjasként nincsenek beszámítható, ledolgozott éveik, időszakaik.

A legelemibb kiadásokra talán futja az emelt összegű nyugdíjbólJán Krošlák illusztrációs felvételeA Szociális Biztosító előzetes adatai szerint mintegy 80 ezer, 2003. december 31. előtt nyugdíjba vonult ember járadéka emelkedik a törvénymódosításnak köszönhetően ebben az évben, az átszámítást ugyanis december 31-ig be kell fejezni. „A bonyolultabb esetekben júniusban kezdjük a felülvizsgálatot” – mondta lapunknak Lýdia Výborná, a biztosító sajtóosztályának vezetője. A 2004-ben életbe lépett nyugdíjtörvény jelentős különbségeket okozott elsősorban a jobban keresők nyugdíja esetében. Több ezer, akár 10 ezer koronás különbségek is előfordulnak a 2003 decembere előtt és a 2004 januárja után nyugdíjba vonult, átlagon felül fizetett alkalmazottak járadéka között. A 2003 decemberéig érvényes jogszabály ugyanis a nyugdíj megál-lapításánál nem vette figyelembe a teljes keresetet, csak annak csökkentett értékét. A Dzurinda-kormány egyik utolsó kísérlete a nyugdíjasok közti különbség enyhítésére azonban csak részben nevezhető sikeresnek. Enyhíti ugyan az úgynevezett régi és új nyugdíjasok járadéka közti különbséget, de korántsem szünteti meg teljesen. Az átszámított és a régi összeg közti különbség a legtöbb esetben csak néhány száz korona lesz.

Miért kell átszámítani?

A nyugdíjrendszer 2004-es változtatása során felmerülő problémák közül talán az a legnagyobb, hogy mi legyen azokkal, akik még a régi rendszerben kiszabott nyugdíjakat kapják. A Dzurinda-kormány azt a megoldást választotta, hogy esetükben minden marad a régiben, vagyis a járadékuk összege nem változik, nem számítják át az új rendszer szerint. A 2004-től érvényes rendszer nagyobb mértékben veszi figyelembe a rászolgáltság elvét, vagyis magasabb járadékot kap az, aki élete során jobban keresett, és kevesebbet az, akinek alacsonyabb volt a fizetése vagy kevesebb a ledolgozott éveinek száma. Ez a megoldás előnyös azoknak a „régi” nyugdíjasoknak, akik keresete alacsonyabb volt, mivel ha az új rendszer szerint átszámították volna nyugdíjukat, az jelentős csökkenést eredményezhetett volna. Hátrányos azonban a magasabb fizetésűeknek, mivel ők magasabb nyugdíjra számíthattak volna az új rendszer alapján. Ez a különbség azoknál szembetűnő, akik röviddel a változás előtt illetve után mentek nyugdíjba.

A tavaly augusztusban életbe lépett módosítás csak részben enyhíti ezt a különbséget. Átszámítják ugyan a „régi” nyugdíjasok járadékát, de csak a korlátozások szűnnek meg, maga a módszer marad. Amellett, hogy nagyon összetett, rányomja bélyegét az is, hogy még a szocializmusban fogadták el. Úgy határozták meg, hogy kiegyenlítse a nyugdíjakat, csökkentse a kiszabott összegek közti különbséget, és ezen a felfogáson nem változtat a tavaly elfogadott törvénymódosítás sem.

Kik vannak előnyben?

A biztosító két szempontot vesz figyelembe a sorrend megállapításakor: az életkort és az átszámítás feltételezett bonyolultságát. „Az egyszerűbb esetekben már az 1942 után született korosztályoknál tartunk” – mondta lapunknak Výborná. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idősebbek járadékát már átszámították. „Nehezíti az átszámítást, ha a nyugdíjas az öregségi nyugdíja mellett özvegyi járadékot is kapott, vagy nyugdíja mellett dolgozott“ – magyarázta a biztosító képviselője. A munkát nehezíti, hogy a biztosítónak folyamatosan végezni kell egyéb feladatait is, vagyis el kell bírálniuk a most beérkező öregségi és korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó kérelmeket, és át kell értékelniük egyes rokkantnyugdíjasok járadékát is.

Kiket érint a nyugdíjátszámítás

azokat, akik 2003. december 31-e előtt mentek nyugdíjba

azokat, akiknek a kiszámított nyugdíja magasabb volt, mint a meghatározás évében érvényes nyugdíjplafon – 2003-ban ez például 7112 korona volt

azokat, akiknek a havi jövedelme magasabb volt 10 ezer koronánál

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?